Wednesday 21 February 2018

ózonréteg és fotoszintézis

Amikor a levegő romlásával kapcsolatos megoldást kerestem, akkor megegyeztem apuval hogy megcsináljuk és meghalunk. Csináltam egy bombát én magam de pluszban hogy a többi figyelmét eltereljem azért még mérget is gyártottam hogy biztosan meg tudjak legalább én halni ha találok megoldást. Apu azért ment ebbe bele mert ha van megoldás akkor minden igyekezetünk eredménytelen és ezt a fostengert soha semmi nem mossa le erről a bolygóról és az elméletem a szeretet törvényéről hibás és nem az a legerőseb erő ami az univerzumot rendezi és irányítja. Onnentól pedig én nem akartam élni és apám meg úgy gondolta hogy ő se akar úgy élni.
Ezét kellett a bomba. A laborban állítottam fel apámat a varga rávette hogy ne robanjon fel találjon ki valamit mert "ha van megoldás akkor azt valakinek meg is kell csinálnia nem?" röhögött "akkor ezek nem halhatnak meg akkor ott előbb meg kell velük csináltatni utána már mehetnek..." és röhögtek a többi patkánnyal együtt... ezért a bomba csak arra kellet thogy felvegyük kik voltak ott és kik vettek ebben részt. Ott volt mind valami 150 valahány ember ezek közül a vargáék mettkóék masáék gálék majorék, sereiék, kollárék, szécsiék, kertesék, mányiék, verbaiék, katona bácsiék, sanyiék, mészárosék stb... az összes féreg aki ebben részt vett a tetejéről és még az aljáról is odakerült néhány aki konyított bármit a növényekhez ésa légkörhöz kémiához fizikához atomfizikához stb... a legnagyobb koponyák mind... azért mindnek le kellett ellenőriznie a bombát hogy a hatótávolsága pont akkora e mint amit mi mondtunk nekik... a labor épületében voltunk mi apuval cska ő meg én a többi meg a környező épületekben... a fiatal varga biztosított nekem alapanyagokat a éreghez amit készítettem magamnak... ott volt a zsebemben ha úgy lakul hogy van megoldás akkor megöltem volna magam. A lavor ajtaját meg beheggesztettem hogy apám ne tudjon bejönni és ne tudjon megállítani. Ezta mérget semmisítettem meg a végén amiről többen azt feltételezték hogy valami megoldást elsumákoltam és azt semmisítettem meg.
A felkészülési megbeszélésen mindenkinek fel kellet építeni a biztosítékokat hogy ne mfognak semmivel se meghajtani, mert a hajtás elveszi az energiát attól hogy a legjob teljesítményt tudjam nyújtani - a majorékat egyébként kétszer is figyelemztetni kellett mert meg akartak hajtani hogy ne mondjam hangosa nhogy ki milyen ötletet vet fel és mit tesz bele a folyamatba. Én hangosan kielemeztem mindent amit felvetettek a vizsgálat során és ki is mondtam hogy ki vetette fel.
Apám testvérei ki voltak akadva hogy elment az eszünk... de ők se csinálták meg azt az egyszerű dolgot amit mondtam nekik és nem úgy állították be magukat és az embereiket ahogy tanítottam. Egyszerűen ők se csinálták meg. A papa se anyám se senki. Csak apám meg én tartottunk ki a célunk mellett sziklaszilárdan apám időnként eltévet mert gyakorlatilag midnenki támadta az ő hozzáállását is hogy ki tudja billenteni.
Ezen a találkozón minden lehetőséget megvizsgáltam a dolog több napig tartott. Semmilyen megoldás nem létezik. Nincs.
A Beállító találkozón is ott volt mind ott meghajtattam magam úgy hogy a lehető legjobb teljesítményt tudjam produkálni és mindenki kizárólag alkotó és pozitív módon szóljon bele a műsorba a megoldás keresésére összpontosítva. A megszokott csapat keretet állítottam fel mint amivel a többi fejlesztést csináltam. Az egészet felvettük. Mindenkit.
Ezek beállítottá kmagukat hogy ha nincs megoldás akkor ők erre az egész vizsgálatra nem fognak majd emlékezni... én apuva lkórusban mondtam az előre elkészített szöveget hogy mindegyikük emlékezni fog erre és körbe fogják egymást hajtani hogy emlékezzenek rá mindvégig amíg csak élnek, mert ezzel fogunk mi apámmal üzenni azoknak akik esetleg az univerzumben még élnek hogy tudják hogy itt a földi élet miért pusztult el és hogy a kapzsiság és a fosztogató életmód az oka a bolygón az élet eltűnésének és hogy ez bele fogja inni magát a kövekbe a mradványokba és midnenbe ami itt marad. És később emlékeztek is annak ellenére hogy hzudtak erről és letagadták az egészet...
A huszti nagypapa is ezt csinálta hogy ha nincs megoldás akkor ő se akar erre emlékezni, az ostoba tahó röhögős imrével egyyütt.
A varga is emlékezett erre meg a többi is... mind tujda hogy mi a valóság. Mégis mindent tovább csinálnak ugyanúgy. Most is ma is.
Szarházi mind. Ez a nagy büdös helyzet. Apámnak megigértem hogy a fordulópontig amíg van remény a rendszer megállítására addig csinálom onnan nem. És erre is felkészültem.
ma is ugyanazt csinálják. Hazudnak és hazudnak és foszotgatnak tovább... csak befogják a poféjét a sok kis rendszerkápónak pénzzel meg kegyelemkenyérrel amit kicsit jobban megdagasztottak.
Apám testvérei is ellenem működtek de ők nem akarták hogy megcsináljuk a megoldás keresését... mert tudták hogy akkor vége és így marad minden. Talán akartak változtatni cska mégse akartak vagy tudtak változtatni mert ők máshogy gondolták hogy máshogy kell. Csinálták tovább a szart... mert annak idején a varga meg a huszti papa megegyeztek és triggert cseréltek... a papa erre használta fel az övét a vargáék meg arra hogy ezeket behülyítsék... és ellenem fordítsák és kiszorítsanak mindenhonna nvelük kart karba öltve... Utáltam őket az imrével együtt és emlékezni se akartam rá hogy egyáltalán léteznek annyira felidegesítettek... mert megértették és mégse csináltak meg semmit se úgy ahogy mondtam nekik. Semmit se. Mert ők jobban tudják...
Apám legalább belement ebbe. Ha lett volna megoldás akkor már nem élnénk. Felvetettem az atomelmélet helytelenségéről tapasztalt ötletemet is, miszerint az atom szerkezet modell ne mírja le helyesen a valóságot mert az anyag elméletből indul ki és az anyag az atom modell szerkezet elmélete szerint mégis vagy mégse anyag hanem sokkal inkáb erő eneriga, amit itt ott összesűrűsödik és más tulajdonságokat mutat más energia csomagok felé... de amint beleteszünk valami más energiát megváltozhat az egész szerkezet p atomon belül is és ez az a pont ahol az anyag elmélet már nem ad magyarázatot a folyamatokra, hiszen ezért kellett az atomot újra még joban szétbontani elektronra és atommagra, majd később még jobban neutronra meg protonra, majd megint még később kvarkokra meg mittudomén mikre... ami teljesen zsákutca a végén bár mind látszólag hozott eredméyneket is... mégse írja le pontosan a valóságos helyzetet a világról és arról a jelenségről amit anyagnak nevezünk.
Mert ott marad a kérdés hogy és mi van az atommag és az elektronok között? Mi tartja őket egyben és pályán ha mozognak?  Hát valami erő vagy energia mindenféleképpen... szóval felvetettem még ezt is hogy a fotoszintézist is valami ilyen megközelítésben esetleg energia kölcsönhatásként is lehetne értelmezni de ahhoz már ezek egyike se tudott hozzászólni.
Ezt kilopták s kivitté ka tudományos életbe, de persze gondosan elhazudták mind hogy ezt tőlem vették át el... és hogy ezt ott hoztam fel azon a vizsgálaton amikor a lelegő és az órzonréteg pusztulását és az arra esetleg megtalálható megoldást megtaláljam...
És emlékeztek. Bizony mindegyiknek eszébe jutott hogy mi volt... gyorsan el is hzudták... de itt ott ez az kibukott és ez meg az nyomozni is kezdett...
Ezért elkezdtek vele kamuból foglalkozni pl a kővári is összeszedett egy csomó zombit akik előtt előadást tartott erről és elmondta elismételte amit én mondtam... de mivel azok is zombik voltak semmi se történt semmit se jelentett... mégis mi megintcsak felvettük és sajnos fű alatt azért pár emberhez eljutott... de ez is fű alatt maradt...
Mert mindegyi kszerette volna.. leglaábbis azt hazudták hogy szeretnék ha a szeretet társadalma megvalósulna, de midnegyik úgy akarta hogy ő legyen a császár a tetején és ő mondja meg a többinek hogy mit hogyan és mikor csináljanak...
És pontosan ez a probléma... ettől marad a pénhajsza és a verseny és az egymást kiszorító szaros pusztuló önmaga életterét tönkretevő sátánista rendszer... mert mindegyi kezt akarja így. uralni és uralkodni mások felett. Apám testvérei se voltak kivételek meg a papa se egyik se... bár ők tényleg szerették volna ezt megvalósítani valahol belül... és amikor beszéltem velük néhány dolgot megcsináltak...
Ezek meg csak hazudtak és hazudnak ma is...
A vizsgálat alatt a szarházik sorban elmaradtak és mentek el haza onnan amikor látták hogy mennyire alaposan és részletesen kivesézek minden lehetőséget. A pettkóék meg a gálék voltak a legkitartóbbak... Valamit feldobtak többször is hogy ott van valami megoldás... de körbejárva ne mvolt benne semmi se... próbáltak játszani azzal hogy biztos felkészültem és én bojkottálom a dolgot.... de hát felvettük az egészet és aki végig nézi és konyít a tudományokhoz az láthatja hogy mi a valós helyzet: nincs megoldás. Az olajüzlet a gázipar és az atomipar elusztítja a földet és nincs rá semmilyen megoldás mint az hogy át kell térni az elektromos hajtásra ezeken a területeken... azóta se tudtak semmit se kidolgozni egyik se pedig megpróbálták...
A lapi meg a varga egyébként a saját apjuk ellen dolgoztak sokáig mert ő rájöttek hogy az apjuk mekkora szarházi azért vettek rá hogy csináljam meg nekik ezt a kameruni balhét... persze e mögött ott volt a nagypapa is valahogy már nem érdekel hogyan...
A móni se értette meg hogy hiába készíti fel a gyerekeket arra hogy most megtöri őket és majd valaki korrigál.. .ha elfelejtik hogy korrigálva lett és csak arra emlékeznek akkor az ugyanúgy dolgozik a pszichéjükön... a papa meg úgy akarta megcsinálni ott a lányiskolás balhét... a móni meg megcsinálta... és ne mértette meg hogy a gyerekek meg ha ne memlékeznek akkor az olyan mintha megtörte volna őket... ugyanúgy irányítható zombik lesznek belőlük... és csak röhögött hogy de neeemmm mert korrigáltuk és felkészítettük őket... ja csak közben azok már be lettek kondícionálva arra hogy ne emlékezzenek csak arra ami...
És hiába téptem a számat hogy ezt nem szabad így csinálni egyáltalán... nem szabad semmilyen körülmények között ilyet csinálni... hanem úgy kell ahogy a kiképzésen tanítom.. nem a nagypapa irányutatását követte a móni is... s közben nekem bizonygatta hogy de én is azért küzdök... és a nagy büdös szart... rohasztott őis mint a többi... ráadásul még cska észre se vette vagy ha igen akkor a legrohadtabb patkány ezek között... és mégis megcsinálták úgy... holott megmondtam hogy erre semmi szükség hogy azt játsszuk hogy mi vagyunk a rosszak és gonoszkodjunk hogy a töbi megtanulja hogy mi a gonoszság... ja ez aztán tényleg sok jót hozott már a világba mi? nézzük csak mit is? semmit rakás szart meg pénzt azoknak akik ezt csinálták... mert ugye azért csinálták hogy zombik és jól iránítható félzombik legyenek azokból akikkel ezt megcsinálják...
Nemsokára vége elérkezek a legutolsó fázishoz.. és én onnan nem megyek tovább ebben a szeméttengerben elég volt ebből a sok rohadékból ennyi... ők meg meg fogjá kkapni amit érdemelnek... emlékezni fognak és látni fogják a pusztulás lépcsőfokait a végéig... ahogy szépen elfogy a növényzet és sorban pusztul el minden körülöttük... tudni fogják.
---
Egyébként az alapi is simán csinálta megegyezés szerint a vargáéknak a kondícionálást úgy ahogy azok kérték... csak azért hogy legyen pénze beállt hozzájuk zombigyártónak... ő volt az aki bugyuta rajongókat csinált belőlük és olyanokat akiket ezek irányítani tudtak könnyedén... Igaz amikor elmondtam neki hogy hogyan érdemes akkor szeretett volna váltani, de ma egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról hogy tényleg azt is csinálta e utána...
Apám volt végig az egyetlen ember aki kiállt mellettem és a célom mellett és megértette még akkor is amikor ellenem dolgozott ő is...
Amikor ott rámnehezedtek a cutter's way ben és meg akartak ők szivatni, akkor apám is hazudott mindenről és végül a rubent kértem meg hogy a kritikus helyre csináljon nekem egy kis odút hogy lássam és be tudjak avatkozni hogy mit csinál a lapi meg a többi és az andi ne dögöljön bele... már ne memlékszem mi volt a dolog valami ajtót kellett talán kireteszelni és azon múlott hogy belehal e a helyzetbe vagy sem... de nagyon ki volt számítva és sok múlott ezen... akkor már apámban se bíztam meg... és el is döntöttem akkor hogy innentől nincs továb már semmi értelme nincs folytatnom... akkor is nekkészültem hogy végzek magammal ska ezt még befejezem és ennyi volt... végül apám megint elmondta hogy mi ment a háttérben és miért hazudott, hogy a bátyjai akartak megszivatni ezzel vagy a lapiék csinálták már nem emlékszem... nem apu bátyjai voltak ott gyártották a keretmeséket és néha áthallottam miket ötletelnek... de a lapi is benne volt... meg a donát is meg a többi is...
Elképesztő szarházik rohadt helyzet és minek csinálták még ők maguk se fogták fel hogy miért csinálták... Talán arról akartak meggyőződni hogy át lehet e verni engem... vagy ez is ennek a hosszú távó projektnek a része volt hogy a légkörről és a bolygó helyzetéről készített elemzésem diszkreditálni tudják mert ha elterjed és még fel is fogják az emberek hogy miről van szó akkor tömeges lázadás indulna ezek ellen a patkányok ellen, mert mind az aki ezt elhazudja...
És mind elhazudja.
---
Akkor ott a laborban végül minden ötlettől kifogyva csak feküdtem a földön a csempén és nem volt megoldás, ott aldutam.. elaludtam a földön fekve kipróbáltunk midnen pszichikai megoldást és lehetőséget hogy megtaláljam a gálék a mettkóék meg a masáék voltak a legaktívabbak meg a rózsavölgyi is, a varga is, de nem volt. Ők nagyo nszeretté kvolna ha találok valamit. Nincs.
Akkor felemás érzésem volt. Szerettem volna ha találok valamit. Szerettem volna végre megszabadulni ettől a rohadt szarrakástól. Örültem hogy apám belement ebbe. Azt mondta ő is meg akar halni ha van megoldás mert akkor az ő álmai is szerte foszlanak azzal ha van.
Hogy megölte volna magát azt nem tudom akkor már nem érdekelt, mert ott is össze vissza hazudott... ne mtudtam rajta eligazodni... de megmutatta hogy ő is csinált magának mérget... amikor jöttünk ki akkor mutatta. Velem tartott volna a halálba.
Örült az eredménynek. Onnantól ez van, tudta hogy az elméletem nem hibás van szeretet törvény és ez a legfőbb erő az univerzumban de aki ilyen csoportosan vét ellene az ellen a természet kegyetlenül lép fel... és itt ez van... csoportosan önmaga elpusztítására tör és a szeretet törvénye ellen vét és halad az egész emberi fajközösség úgy ahogy van és még azok se akarnak és tudnak változtatni akik szeretnék ezt... mert midnegyik a másikat akarja megváltoztatni és nem azt amit ő maga csinál...
midnegyik a másikat akarja uralni és nem a szemét szar viselkedésén változtatni és nem lopni tovább vagy lebontani ezt a rohadt sátánista pénz és hierechia struktúrát ai itt van... nem ők cska kicsit reformálni szeretnének rajta... csak a design-t megváltoztatni... apám erre a grünfelderre is azt mondta hogy az jó.. nem emlékeszel ő is segített egy csomót a katonaságnál bevezetett a felderítésnél egy csomó midnent amit javasoltál... meg vele csináltad a célzóberendezést a légvédelmi ágyúkra a távcsöves rendszert... stb stb meg részt vett a honvédségi rendzser átalakításában... de nem.. .modntam neki hogy az is egy szarházi... ezek közé tartozik és szarházi... midnenbe beletett valami szemétséget amitől kisiklatta amiket javasoltam... midnent átalakított amit az emberekkel kapcsolatban javasoltam és semmit se csinált emg úgy ahogy jó lett volna... mert az is az egyik kutya vagy rohadt szervezője ennek a mocsok távirányítgatós rendszernek... és idomítja a többit arra hogy szarházi vagy parancsvégrehajtó legyen...
Kár a szóért lassan.. még mindig csinálom de már egyre jobban érzem hogy ez bukta.. nem maradt senk se és nem lett senki se ezek közül se aki megértette volna és meg is akarná csinálni amit kellene csinálni ahhoz hogy eza régi rohadt sturktúra eltűnjön és valami új létrejöhessen...
Valaki egyébként felvetette hogy általános minimálbér mindenkinek.. volt valami ilyen ötlet és még én is röhögtem rajta... semmi valós lehetőséget nem látok arra hogy a sok rohadt kápó között ez létrejöhessen...
Ugatnak és menetelnek tovább a pusztulásuk felé... De már nem is bosszankodom ezen.. .ez megy sok tíz éve én hülye meg megigérte mapámnak hogy csinálom az utolsó pillanatig amíg lehetséges a megoldás... de már itt vagyunk a fordulópontnál... innen már nincs tovább.. ez után már a letörési szakasz jön még egy pár évig relatíve lassan kezdődik, majd egyre gyorsabb ütemben fog kiszáradni minden.. .egyre nagyobb mértékben kell a tengervizet felfűteni hogy legyen csapadék ami eső formájában locsolja a növénytakarót... ezt meg fogják csinálni még ezzel el tudják majd takarni a nagy publikum a zombi pénzhajtó tömeg előtt hogy mekkora baj van, majd egysezr eljut az egész arra a pontra amikor már ez sem lesz elég.. ne mfognak tudni több vizet ideszállítani mert a folyamatnak más mellékágai is lesznek... és akkor jön a meredek letörési szakasz ahol már senki előtt ne mfogják tudni elrejteni a műsor vége táblát... és utána nem marad más csak por... pontosan mint a holdon...
A nyomok meg a mi üzenetünk az esetleg még létező más életformák felé.
Ha így éltek mint ezek itt, akkor így fogtok elpusztulni ti is.
---
Azért kellett ez az egész a lapi és a varga gabi körül, mert az apjuk nem akarta felnyitni az embereit. Ők ketten vállalták hogy felnyitják őket, de ehhez ilyen kacskaringós útvesztőt kellett variálnunk mert az öreg varga fenn akarta tartani a vér ereje mítoszt. És nem ő volt az egyetlen ilyen. A major is ilyen volt.
Apu testvérei meg azért akrtak annyira átverni engem, mert megmondtam nekik hogy engem még ők se tudnak átverni akkor se ha apám is beszáll, mert még ha nem is tudom kitalálni hogy miben sántikálnak akkor is észre fogom venni ha hazudnak nekem. Azért csinálták hogy ez kiderüljön... azt viszont ne mértem miért ne memlékeztem erre sokáig utána... ebben már mások keze is benne volt... vagy miért egyeztem akkor bele aba hogy nem fogok erre emlékezni.
A lapiék is ugyanezen dolgoztak mert ők is meg akartak győződni erről... a cutter and bone erről szólt... a Gyuricza andi hitt bennem és azért a lapiék azt mondták hogy akkor megölik őt ha sikerül átverniük... ezért kértem meg a rubent (mert őt nem figyelték ezért ő csinálta meg nekem a rejtekhelyet a kapu felett ahol ott lapultam egy eszközzel hogy be tudjak azonnal avatkozni) és készítettem fel az andit keményen hogy ezt kibírja ezt az egészet... ahh szegény... ne mértette ő se hogy mi a fene folyt ott és azért remegett a hangja olyan iszonyatosan és azért vágott belém is akkor mert ő is azt hitte hogy cserben hagytam... Utána apu még egyszer megkért hogy mégis menjek vissza a filmbe bújjak bele a lábatlan kezetlen figurába azt is ketten csináltuk egyszer a hátam mögött volt a kezem egyszer magam előtt tartottam a lábamat meg az ágyba rejtettem el vágás után... látszik a hátamon a bőr ahogy négyzet formán igazodik a keret miatt ami alatta volt a gerinc körül...
Közben minderre rá is játszott sokmindenki hogy belerokkanjunk vagy egymásnak essünk szóval ilyen körülmények között kellett ezt megoldani... iszonyatos volt az egész... akkor is meg akartam halni annyira elegem volt. A rendőrbe belebújt valaki más hogy ne szívózzanak velem... az meg aki tényleg ott lakott ... midnegy az már nem is érdekes...
A varga gabi egyébként sokat segített a számítástechnikai dolgok terén is úgy hogy vele is tudtam tudat alatt beszélgetni úgy hogy neki az egész nem ért fel a tudatába. De ott a kerek világnál is úgy kellett beszélniük kettős módon hogy a varga apukát meg a többi ilyet át tudják verni... ő azt mondta hogy szeretné ezt a világot amit én elképzeltem... hogy nincs verseny a pénzért midnenki minőséget gyárt bármit is csinál ami életre szól... könnyű az átjárás minden munkaterületről a másikra mert a gyorsított é érthető magyarázatokkal gyorsan megtanul mindneki mindent főleg hogy ne mzombi senki se... kurva meg meghódítható csaj marad akkor is amíg ember van a földön... és mindenki a saját jól felfogott érdekében jó kaját csinál és jól megold minden feladatot... oda utazik mindenki ahova akar.. .feladat és munka mindenkinek akad képessége és felelősségvállalása szerint... megszűnik a titkolózás.. .egyszerűbé és tisztábbá válnak a kapcsolatok is... és aki többet dolgozik az akár milliárdos is lehet ha arra van igénye hogy tárgyakat halmozzon fel magának... de ez a vágy is megszűnik ha megszűnik a felé a hajtás, mert a tapasztalatom az ha van szeretet közösség és van jó kaja szállás akkor az emberek simán megelégednek és nem akarnak még egyet és még egyet a sok szarból... meg lehetne csinálni ha mindenki akarná cska éppen a teteje nem akarja ezt mert amíg náluk van a pénz addig ők diktálnak a többinek hogy mit tehetnek és mit nem... erről le kellene mondaniuk ahhoz hogy ez megvalósuljon... szóval ez van... rothadás...
A pettkó is mit mondott a laboros vizsgálat után: "Hát a péter már többször .... bizonyította végül is hogy a szeretet törvény igaz..." a rizsa beleszólt hogy "igen! Hát ezt mi is tudjuk apa, mert minden amit a szeretetre alapozva csináltunk sokkal jobb és tartósab lett mint bármi amit máshogy csináltunk, csak mi nem akarjuk hogy ezt mások is tudják..." nevetnek "Hát igen és nem akarjuk hogy ez a rendszer megváltozzzon és ne mi legyünk a tetején..." nevettek...
Apu is azt mondta a bátyjainak amikor aláaknázta az egészet - ja igen arról én nem is tudtam hogy ő tnt-t rakott minden szintre és ablakhoz amivel biztosította ha bárki betört volna egy ablakot hogy bejusson felrobbant volna az egész épület.... - szóval én is vittem be dinamitot is a labor szobába ahol dolgoztam, és volt apunak is meg nekem is méreg kapszula az egyik összetevőt a rizsa hozta nekem hozzá, meg a gabi is adott valamit, meg más is... szóval csináltam magamnak mérget meg apu is meg ott volt eza bomba is amit ezek le tudtak volna egyébként állítani bár akkor is fel tudtam volna robbantani azt is... szóval biztosan meghaltunk volna ha találunk megoldást. Apu se akart úgy tovább élni hogy ez a rendszer így maradna örökre... ne mtudom él e vagy meghalt... mindegy is... elég volt ebből még amíg megigértem addig csinálom lassan túljutunk eredmény nélkül a választóvonalon úgyhogy vége lesz... nekem biztosan... elég volt ebből.. .a hazudozás és álnokság világából elég volt...
A klorofil zöldség... ha egy növényben nincs klorofil akkor nem fotoszintetizál... ennyi köze van a dolgohoz... de a klorofil önmagában nem mutatja meg hogy hogyan történik meg ez a csoda... és mi történik ott a növényekben... Ez egy csoda. Gyönyörű dolog.
---
39 stpes ezt a varga gabival csináltuk ketten együtt terveztük meg a filmet úgy emlékszem, jól meg lettem benne magasítva a gabi meg alacsonyítva... már nagyon régóta dolgozunk együtt a varga gabival me a lapival... azóta a film óta biztosan amiben a major vitte a főszerepet... a majorék is a varga alá tartoztak mert ő már korábban begylulta pket maga alá onnan tudtam meg hogy a major a felesége nélkül nem tudja megcsinálni a mutatványát... azt is a gabi intézte el hogy meghalljam...
A gálék meg a pettkóék is igyekeztek a vargára kenni hogy miatta nem tudnak ők se megmozdulni se amiben volt némi igazság is de nem csak azért nem mozdultak meg ők se... akkor ezek szerint mostanra már készen vannak a gabiék és fel van törve a varga minden embere. "Kijátszottak a fiaim." mondta most ma keseregve azért nem is jött erre a ház előtt az öreg varga... inkább hátul ment be a házába.
"Tudod apámnak mennyi embere van... peti!" mondja a gabi "De miért hogyan?" "Hát úgy hogy ezzel a lassú földhözragadt stílusával parasztos egyszerű beszédével olyan könnyen meghódít mindenkit, és ráadásul gondoskodik is róluk aki hűséget fogad neki és behódol... és ez növeli az erejét is mert minnél többen hisznek benne annál erősebb lesz mindenki a közös tudat kialakítása miatt és ahhoz is nagyon jól ért..."
Ezért próbált a papa a vargával egyezségre jutni még indulásnál hogy vele csak a végén konfrontálódjunk... Ő meg akarta tartani az emberei fejében a vér ereje mítoszt emrt azzal tudta a legjobban irányítani őket...
---
??? a tejest felhívta a sanyi telefonon és úgy próbálta meghajtani??? láttam a fején hogy olyan sanyisra változott a kinézete... arra gondoltam közben hogy lélegezz, és csak a légzésemre figyeltem éreztem valami manipulcióta gyomrom környékén és rezgett az izomzatom is.. de az is gépi volt csak egy leheletnyi természetes feszültség volt benne... "Azt si tudod mire akart hajtani?" "Hogy mondjak valami gorombaságot."
---
Ja. A rubennek megmutattam a bizonyítékokat arról hogy mi volt a varga lapi ügyben afrikában... sok órányi felvételt kellett végignéznie úgy hogy tisztára kellett játszani hogy senki se tudja mit csinál és hol van...a lapi kezdett kikészülni kellett valaki mellé akivel tud beszélni erről aki tudja mi volt ott és hogy kamu volt... a gabinak is kellett egy ilyen a révait vettem rá ugyanerre.
Volt egy pár pillanat amikor hangosan meg tudtunk beszélni pár dolgot a gabival mert kitalált valamit az apja cuccai ellen ott az nagyon jól jött... nekem sokat ne mszámított mert midnent el kellett felejtenem de valahol tudat alatt igen.
---
De mi volt ez az emlék a vargával a víznél... a varga gabi megtervezte nekem hogy hogyan jutok fel valahova és át meg kersztül hogy a lapit megmentsem attól hogy felrobanjon... közben be kellett ugranom a vízbe, hogy majd belefagytam és azok meg meg tudták hajtani? a vargát hogy ne bukjon le a lapi hogy mit csinál.. .csak közben a lapi jelzett az apjának hogy "itt a péter" "Tudom azért tettem oda a robbanóanyagot..." és közben eszembe jutott apámmal az az emlék hogy apa vájá és mentem a vizbe a varga meg hajtott hogy "lélegezz" a víz alatt... szóval akkor most mi ez az egész...
Szerintem a varga gabi ott is valami furcsa kettős jétákot űzött hogy gyakorolta a közös tudattal veló tervezést és közben próbáltak megölni? vagy vele mtesztelték az embereiket hogy megcsinálták e amit kell? apám azt mondta meg akartak ölni... és az emberei húztak ki... akkor miről volt ott szó? mit akartak? kijátszani vagy valami triggert betenni... vagy csak szórakoztak velem hogy még egy lehetőség legyen ahol belém rúghatnak.. .j a hát ezek miatt végül semmi értelme ne mmaradt annak hogy én ebben ott mozogjak tovább, mert mindegyik szarházi mind tudja hogy mi jön és egyik se hajlandó változtatni semmin se...
A mezeiék meg a gálék is a vargára akartak kenni mindent hogy ezért nem meg azért nem tudnak mit változtatni és közben midnent szétvertek pl volt egy a banántermelőkkel amit csináltunk valahol hogy legyen normális nérük azt is ők verték szét és ahhoz senki se szólt volna hozzá... ott is mindenki benne lett volna de ők elvágták ennek a lehetőségét is... a petkkóék is lenyúltak hatalmas összeget egy másik területen az is ugyanolyan rohadék dolog volt... szóval szarházi ez mind nincs ezek között egy kivétel se... mindegyik szarházi...
---
Ez a kettősség mindegyiknél ott volt végig... a gyuriról kiderült hogy megbeszélte az egyik csapattal hogy azt játsszák hogy ők nem tudják hogy ja te is a gyerekkel dolgozol és közben megy tovább a szivatás meg a verseny meg a fosztogatás és a többi hülyítése... mert itt végül is erről volt szó.. mindegyik a másikra mutogatot hogy azok miatt nem lehet változtatni, meg az alja miatt meg a többi miatt meg hú meg hű... közben ezek mind folytatták a lopkodást és hajtottak mindenkit körbe meg lefelé hogy folytatódjék midnen ugyanúgy... csak az óra meg ketyeg... tik tak... tik tak... A pettkó is a vizsgálat után még mindig próbált hazugságokat gyártani hogy de ő visszatartotta ezt emg azt meg amazt.. kérdeztem hogy melyik ötlet nem került elő... mondja most... elmondta megmutattam hogy az is előkerült volt róla szó hogy miért nem megoldás...
 de ők is felvették ám az egészet mindegyik megvan nekik is és midnen lehetőség előkerült hát ott volt az összes és együtt hajtottunk meg midnenkit hogy az összes tudás kerüljön elő ami létezik és keresse mindenki a lehető legjobb tudásávál a megoldást és midnent tegyünk bele. az egész csapat erre hajtott mindenkit körbe azon a találkozón... és nekik ez komoly érdekük volt hogy meglegyen... nehéz elhazudniuk hogy semmiféle megoldás nincs. Ha így marad megy mindeki a levesbe azaz a levesbe nem mert víz az nem lesz egy idő után már egy csepp sem.. a radioaktív sugárzás a napból olyan hihetetlen gyorsan fogja eltüntetni a vizet a bolygóról a letörési szakasz során amikor az meredekbe fordul...
jaja... hát ez van... szarakodás százezerrel és semmi eredmény még úgy se hogy most már aztán tényleg mindenki tényleg tényleg megfordult... húha de jajj de ha... és annyian csináljuk már és hú meg hű... csak épp nulla eredmény nincs. érdekes módon.
---
Ja az öreg varga is benne volt ebben érdekes most ez jut eszembe hogy jó akkor csináljuk így... de hogy ő is fél, mert az alja is erős meg így meg úgy... szóval ez az egész dolog midnen oldalról sátnít és megint kezd elegem lenni ebből az egészből, mert most pl úgy gondolom hogy apámat megölték és a tesói csinálnak valami szart helyette nekik lehet hogy átadta az emlékeztetőket vagy azok tudták végig és szivatnak tovább ez nagyo nvalószínű, de már nem teszik sokáig... rohadék patkányok ezek mind ez van... a 39 stpes ben ne mén zereplek hanem azt a varga úgy csinálta meg hogy kérdezgetett hogy különböző helyzetekben mit tennék és úgy született a dolog... hívott is talán hogy szerepeljek benne de ahhoz már nem volt kedvem, mert már semmit se hittem el neki... végül is mindegy... arra se emlékszem hogy mi volt a bizonyítékokban de arra emlékszem hogy a ruban nem semmisítette meg, hanem eltette őket valamiért... ezt mondta is. lehet hogy azért mert mégse volt kamu a dolog és megcsinálták tényleg csak nem ott hanem valahol máshol... és annak a bizonyítékait is oda tettem... mert tudtam hogy mindket meg fogna kszivatni mert a vargáék meg tudnak úgy vezetni bennünket hogy elfelejtsük a dolgokat és meg tudnak úgy hajtani... fogalmam sincs már ne mérdekel ez se... hallom hogy a lapi kurva anyázott az előbb nem tudom miért...
Hát midnegy.. ne miskerült már megbékéltem a gondolattal... már vagy 20 25 éve így gondolom hogy el fogunk bukni mert ketten vagy hárman nem fogju ktudni ezt megváltoztatni apuval meg a papával ha ő benne volt de ketten mégúgy se... már nyolvannégyben lent trogirban amikor nyaraltunk tudtam hogy fel kéne adni... mert semmi de semmi esélye nincs annak hogy túléljük és legyen változás, apám tovább nógatott és kérlelt hogy csináljam mert amíg élünk van remény... egy szart... az van... szar és szarrakás...
---
A mónit a sanyi építette be hozzánk mert ő azt gondolta, hogy ez egy mese hogy alapállás meg mittudomén... és csak azért ne mtud olyan erős és jó embereket faragni mert vlamit nem csinál olyan jól mint mi. Azért küldte rám és a papára a mónit hogy ellesse mit csinál rosszul mert a móni egy nagyon jó elemző ilyen szempontból... de ős értette meg mert ő is távirányított blokkolt elméjű kurva semmi több...
---
A grünfelder meg ott bukott le amikor a galambász a honddvédségnél elmodnta mit művel akkor amikor mi nem vagyunk a közelben, mert előttünk mindig játszotta az eszét és egyébként semmit se csinált a rendszer ellen semmit se tett ami ténylegesen fejlesztette volna az emebreket hogy megértsék és átlássák az egészet. Személyesen saját kezűleg tett bombát a galambász autójába. Apu és én nyomoztunk az ügyben. Csak néztünk rá hogy mi legyen, mert tudtuk hogy ne mfog leszálni róla s ő is tudta. "A feleségem nem szeret és ezek a gyerekek nem az én gyerekeim jani, ezek rakták ide ezeket mellém hogy fogjanak.. ." egymásra néztünk és kész is volt a terv. "Akkor ezt most felrobbantjuk. és te "meghalsz benne." A pettkóék hosszú távú tervének egyik figurája.
---
A lapi is benne volt hogy megöljenek. A varga egyik emberét se nyitott afel teljesen szarul csinálta meg őket... de akkor ott valamiért kihúztak azok az emberei és azokat szerintem ők csinálták meg felnyitották őket? talán. De az is lehet hogy a lapi meg a gabi csak megmondták nekik hogy engem ne öljenek meg akkor se ha az apjuk azt akarja... Az apjuk meg amikor erről beszélgettünk azt mondta "de péter ha én ezzel kiállok amit te mondasz akkor ezek egy emberként fognak ellenem fordulni... mert így ahogy most csinálom szeretnek és megcsinálnak nekem mindent, mert fizetek nekik és gondoskodom róluk, de ha ez megváltozik akkor mind nekem fog jönni... hát a majort is csak úgy tudom kordában tartani hogy megvan a módszerem rá, az se önszántából dolgozik nekem... amint lehetősége lesz rá nekem ugrik az is..." és akkor előjött ez a terv hogy akkor a fiaival... csináljam de úgy hogy... és azt is rám akarta verni hogy mi akartu khogy így legyen... apám rálegyintett ő már megszokta ezt én akkor arra gondoltam hogy hagyju ka fenébe mert ebből így semmi se lesz.
Csak azok fognak megfordulni vagy segíteni akiket mi megcsinálunk és feltörünk. És nagyon is úgy néz ki hogy úgy van... Mi meg cska azokat tudjuk feltörni akik maguk is akarják ezt.
Szóval akkor miből is élt a révai... mert csak úgy ezek biztos nem adtak neki pénzt... de ez se érdekel most már... és a ruben miért tette el azokat a bizonyítékokat és mi volt bennük... ja ha tényleg megcsinálták akkor van mivel fogja őket... de elő biztosan nem kerül tőle... mondjuk a ruben hogyan tudná megvédei azt a felvételi anyagot... azt se tudom elképzelni...
De nem is érdekel csak íro kírok oszt lassa ncsak vége lesz...
Apámmal kapcsolatos emlékeim a legjobbak amit együtt dolgoztunk... ja a vári attila vállalta hogy emlékezteti ezeket mindig rendszeresen arra a találkozóra amikor ott volt 150 valahány ember a boték ők is meg a többi is amikor a laboros megoldáskeresés zajlott... a petrityék is a boték is gyakorlatilag a teteje és a felső közepe ennek a circusnek ott volt majdnem az összes akinek a neve itt felmerül... legalábbis az a neve amelyikre én itt emlékszem... némelyik ott dörzsölte a kezét hogy végre megszabadulunk a fábikéktól... a botné volt az egyik ilyen de volt másik is.. viszont olyan is akadt aki meg ezt nézte néma iszonyattal... nem tudom melyik volt de egy biztosan volt közöttük ilyen éreztem... "Ez iszonyatos."
---
Hát hát... az a lány kellemes dolgo volt akivel elmentem oroszországba egy német rendszámú lakókocsival elektromos lakókocsival kicsit pihenni... közben kiképeztem őt is ahogy utóbb rájöttem már nem először csinálta... elég jó lett... aranyos volt nagyon.
Apa várjá megyek én is... víz alá ... de apu mi az a levegő? ... "És anyu ezt most miért nem hallja?" "majd később elmagyarázom, de már elmondtam egyszer..."
---
A két varga gyerek meg az öreg varga megcsinálták a kamerunt csak nem ott hanem kicsit arrébb. megcsinálták ugyanazt amit a vérnegyeddel annak idején. És egy kamerát is odatettek hogy lássák az arcunkat amikor rájövünk hogy tábasztak minket. Ott álltunk apu meg én és leírhatatlanul éreztük magunkat. Azok meg röhögtek rajtunk. De ezzel elkövették az első hibájukat. Apuval ugyanis kitettünk egy adatlopót ami rögzített midnen elektronikus jelet a környéken. Vissza tudtuk fejteni a videójelet. És találtunk más nyomot is. Apu odahívta a testvéreit azok hotk nyomrögzítőket és midnent eltettünk. A rubennek meg a lacinak annak a felvételeit mutattam meg, hogy tudják. A ruben megüzente a többieknek meg a judusch hogy vigyázzanak a lapival meg a vargáékkal.
Felhasználták a papa triggerét azért tudták ezt velünk megcsinálni. Iszonyatos érzés volt. mondtam a rubennek is meg a lacinak is hogy lehetséges hogy ezzel mi ne mfogunk tudni mit kezdeni mert telejsen nem tudtuk visszafejteni a triggert és lehet hogy még a végén is marad nekik amit fel tudnak használni arra hogy elfelejtsük ez egészet... bár én nem is akartam erre emlékezni.
Megcsináltatták velünk a kamu verziót és megcsinálták igaziból.
Mondtam a rubennek is meg a lacinak is hogy ha nem lesz senki se aki ezekkel a végén dűlőre vigye a dolgot rajtunk kívül akkor megússzák.
A vizes kalandnál meg a víz alá tett a varga egy hálót hogy biztosan megfulladjak. Az volt a szerencsém hogy azzal a csoporttal már dolgoztam én magam is és szóltak apunak hogy mi van. meg akartak ölni a lapi a varga gabi meg az öreg varga. Tudták hogy aki segít nekünk azért hajlandóak vagyunk az életünket is kockáztatni ezért a varga odarakott egy bombát az egyik hajó mögé és a lapi meg úgy csinált hogy nem tud róla nekem meg ahhoz hogy ne robbanjon fel be kellett ugranom a vízbe... gondoskodtak arról hogy legyen nálam kés és alaposan megtervezték az egészet... csak apu ott volt a víz alatt búvárcuccban adott levegőt is meg levágta a hálót.
---
A grünfelder - aki annak idején benne volt amikor a felderítők parancsnoka volt maga szólt a galambásznak hogy mi van és szóljon nekünk hogy neki ott mi a feladata... megüzente. Rajta hagyta a robbanóanyagon az ujjlenyomatát úgy hogy a kocsiban sehol máshol nem találtunk egyetlen ujjnyomot se. Üzent azzal is hogy ő csinálta. Én robbantottam fel az autót ott a vaskúti úton a város felé a jobb oldalon. lezártuk az utat vaskűt felől is meg a másik irányból is és durr. kicsit lecsíptem a robbanóanyagból hogy ne szóljon akkorát. Abban az ügyben is nyomozott a varga és rájött hogy kiszedtük és eldugtuk a galambászt. Szólt a pettkóéknak is.
---
A váriéknak egyébként az volt a dolga a rendszeren belül hogy ők gondoskodtak arról hogy ezek semmit se felejtsenek el amit nem akarnak elfelejteni. Ebben voltak profik. Megvoltak erre az embereik mindegyiknek a hálózatán belül amiket ők adtak. És úgy dolgoztak hogy amit ők beállítottak azt még ők maguk se tudták leállítani. Nem segítettek semmi másban, de ezt megcsinálták az attila azt mondta hogy azért mert ez nekik is jól felfogott érdekük hogy soha ne felejtsék el és mindg emlékezzenek arra hogy nincs más megoldás ha életet akarunk még 2030-ban is a földön akkor ezekkel az ágakkal le kell számolni az olajiparral, a gázégetéssel a fakivágással és az atomiparral.
---
Azért röhögött a lap iteganp itt. "Ezt megszívtad petikém..." höhö... meg. De talán már ne mvagyunk egyedül az erőfeszítésinkben. Rájuk kellett állítani egy csapatot hogy kiderítsék milyen kondícionálásokat használtak és fel tudjuk törni az emebreiket mert rájöttünk arra is hogy ők soha nem fogják ezt megtenni. az alapi meg szerinte mcsinálta tovább nekik ugyanazt és azért kellett őt is expozálni pécsett hogy a többiek is tudják... nem tudom pontosan de vele kapcsolatban is nagyon kellemetlen érzésem volt... "megcsináltad amit megbeszéltük..." "meg." "na azért... mondj valamit neki is hangosan hogy megnyugodjon és azt higgye vele vagy..."
---
"túl szép ahhoz hogy igaz legyen..." ezt a varga terjesztette el annak idején mert olyan alaposan csináltam meg a karaktereimet hogy abból rájöttek vagy abból jöttek rá hogy én csináltam valakinek a szerkezetét... mindegy végül rájöttek valahogy de megpróbáltam azt is hogy leutánoztam másoknak a karakter gyártó stílusát is de abból is rájöttek bár úgy már kevesebben... de a varga akkor is rájött... végül arra kezdtem gyanakondi hogy lehet hogy valami triggert berakott nekem amivel tudat alatt jelzem neki hogy mit csináltam én... és így is volt... mindig beletettem valamit amiből ő rájött... érzékelte... amikor kitakarítottam ezt utána már át tudtam verni simán gond nélkül... meg is szívta többször is mert azt hitte még mindig működik a triggerem... akkor legyártottam egy csomót a többieknek ahova akkor kellett jól megépített karakter vagy álca... a donátnál jött ez ki először... apu tesói csinálták újra a felkészítést mert ha úgy hagyták a varga mindig rájött... de apu is lebukott mindig... neki is volt ilyen trigger pedig igen jól dolgoztunk mindig csak ott volt az a trigger amivel a varga fel tudta ismerni a dolgainkat.. miután kitakarítottunk megcsinált ő is egy jó párat előre meg vissza... kihasnzáltuk az előnyt hogy a vargához szaladt mindegyik hogy "ezt a jani vagy a gyerek csinálta?" ő meg mondta hogy igen vagy nem... egy jó pár karakterre meg álcára akkor rámondta hogy nem és átment... de rájött egy pár hónap alatt hogy kitakarítottunk... szólt is nekik hogy mi van csak az alja mg igen nehezen fogta fel hogy mi van... néha ezek se tudtak mit kezdeni a tehetetlenségükkel... ja de várjunk csak.. .azt is a vári hintette el úgy véletlenül... ényleg ő szólt hogy onnan tudják.
---
Ja a váriékat mi hajtottuk meg trükkel, amikor a varga leleplezte az egyik karakterét és én csináltam neki egy másikat akkor hajtottuk meg őket és próbálták leállítani is az emlékeztetőket a fotoszintézises vizsgálat kapcsán... midnent megtettek akkor hogy leálljon a dolog de már késő volt... nem ismerik ők se a hálózatuk összes tagját és hogy hogyan működik a dolog teljes mértékben... csak ők indították a folyamatot és ők is avarga alá tartoztak ő irányította őket is főképp...
Azok is tűzsgyökeres szarházik és a vári is odajött a családjával a laborhoz de ők ne mazért hogy részt vegyenek a vizsgálatban hanem csak a show miatt jöttek oda hogy lássana kminket meghalni... azért volt ott az ő kamerájuk is... várták a halálunkat és szotyiztak meg pezsgőztek volna.. ők ott partiztak közben halkan hogy ne legyen hallható.... az is egy rohadék szarházi család...
---
A american side ban nem a sanyi volt mögöttem - a serei az öreg serei próbálta a sanyit tisztára mosni ő volt az idősebb csóka és a miyo jött be mikor én voltam a karakterben apuval meg megcsinálták ugyanazt a jelenetet úgy hogy a molnár kornél volt benne és a sanyi a másikban.. .a filmbe meg úgy vágták őssze hogy amikor én látszom akkor engem mutatnak és a másik felvételből odaollózták a sanyit ugyanabba a kameraállásba hogy át tudjana kverni minket... a vágásokkal variáltak... a sayni megkérte a sereit hogy segítsen neki elhitetni itt a végén ezzel a jelenettel hogy ő már akkor estegetett és már ott tiszta volt, már mgforult és segít.. meg hú meg hű... nagy szart. De apu is rájött hogy így volt.. még arra is gondoltak hogy én is ott legyek amikor a sanyi van a bubó fomájú karakterbe és a molnár kornál a másikban... azt mondták hogy a sanyi meg akarja ölni a kornélt... ez volt a ehlyzet nekem is csak én rájöttem hogy az ne ma sanyi, mert őt messziről megéreztem mindig...
büdös a lelke. A serei is azért került oda... A kornélt egyébként megszivattam ott mert ő találta ki hogy csináljuk meg ezt az őrültséget hogy ahordóban dobjuk le a fábikot a niagarán... ezért betettük őt a hordóba és egy kontrollált helyen összeráztuk jól... a konrál úgy üvöltött mint a fába szorult féreg... rohadék... utána én mentem a vízpartra hogy mindenki azt higgye megszivattak és túléltem... össze keleltt kennem magam sárral és megkínzott pofát kellett vágnom pedig olan jót röhögtem amikor apu elmondta mi volt ... és eszembe jutott...
---
Amikor a váriék lebuktak - a ruben segített abban is a lapival volt éppen amikor valaki megkérdezte hogy hogyan lehet elindítani az emlékezetős hálózatot őmeg mondta hogy beszéljetek a várival ő tudja - szóval akkor rászálltunk az egész vári családra. Amikor sikerült beszivatni a karakterrel amit írtam neki a helyett amit a varga leleplezett neki, akkor kiderült hogy ők csináltáj és ők a felelősei hogy bizonyos dolgokra folyamatosan emlékeztessék őket. Onnantól megterveztük hogy hogyan fogjuk ezeket emlékeztetni a fotoszintésises vizsgálatra és kiszámoltuk mik lehetnek a reakcióik erre. Nyilvánvaló volt hogy megpróbálják majd leállítani a dolgot. Ezért az egész vári családot górcső alá vettük hogy ki kit keres meg és mit csinál és hogyan... ebből kiderült hogy kik alkotják ezt a hálózatot... és volt közöttük egy csomó olyan mint a dudus vagy hogy hívták a kecskeszakállas srác aki a gál zolival szokott bandázni a lakótelepen sokat és ő csinált valamit mindig nem csak a vargának hanem a sanyinak is ami fontos volt valami technikát amivel hallgatózni tudtak és kommunikálni. Az a srác is már évek óta segített nekünk úgy hogy közben ezt is csinálta nekik úgy hogy soha nem emlékezett erre... és persze soha egy fillért se kapott érte, dolgozhatott a rabszolgapiacon... bár egy idő után kiderült erról a srácról is hogy ajajj nem közénk való vagy mi volt... szóval volt egy pár ember aki hozzánk húzott és segített utána tudtuk őket mi emlékeztetni.
"Hú de hány ilyen van..." mondta apám erre a helyzetre, hogy vlaki nekünk segített de közben ezeknek dolgozott. A sanyi egyszer mondta is valakinek a lakótelepen, hogy "te ez a gyereknek segít..." "nem baj az, de nekem is megcsinálja amit kell addig meg minden rendben van."
A lapi horrorfilmeket csinált előszeretettel a ruben egyszer mutatott nekem egy ilyet abba belenéztem most is... úgy kondícionálta az embereket mert mást már nem tudott megcsinálni... bedrogozta őket és egy ilyen horrorfilm fedőtörténete alatt kondícionált.
A papát egyszer az elektromos helikopterek kapcsán leállították hogy nem tudott ő se eljutni egyik helyről a másikra akkor szólt bele abba az ügybe hogy a laci ne csinálja meg az elektromos helikoptereket és ne adja el senkinek inkább kifizetik vagy valami... ne mtudom mi volt végül akkor használta fel a varga az utolsó triggerét a papa ellen... azt hiszem... nem tudom biztosan. Azt mondta emlékszik hány ilyen volt, de ki tudja hogy az elsőt mire használta fel a varga hogy ne emlékezzen az ő triggereire amit ő kapott a vargához gondolom ez volt az első dolga amire felhasználta az elsőt.
De a papa is tudta őket azt hiszem talán felvette azt is amikor megegyeztek. Triggercsere volt.
---
A jelenleg igrünfelder nem ugyanaz mint aki régen csinálta szerintem... ne mvagyok ebben se biztos mert e körül is volt kavarc...
---
Egyébként a gyuricza andi tudta hogy mi van apu szólt neki utána és fel is tudta idézni hogy m itörtén ta felkészülést is meg a kaput is észrevette hogy valaki kinyitotta a reteszt csak apu megkérte hogy felejtse el hogy a renátót is le tudjuk tesztelni... a renátó szólt neki elmondta hogy mi van, de valaki szólt neki hogy teszteljük... az andi utána azt mondta hogy akkor az a móni volt...
Mindez azért volt egyébként mert az andi egyszer azt mondta előttük hogy ő megbízik bennem... ezért csinálták ezt a lapiék... hogy ha életben marad akkor megtörjön benne a bizalom ha meg nem akkor meg jó móka volt...
---
Egyszer a ruben odajött hozzám és azt mondta hogy "péter a donát se"  nem akartam elhinni... nem tudom az mi volt... későb a gyuricza andiról is kiderül hogy ő se... megkérdeztem tőle egyszer hogy akkor azt miért mondta... azt válaszolta hogy azért mert neki akkor az volt a feladata... és ha nem segítette mvolna és hagyom hogy megöljön a lapi? kérdem.. hallgatott egy darabot majd ezt mondta: "De segítettél. Jól számítottunk." Jól van akkor többé nem fogok segíteni, legközelebb megoldjátok ti..."
---
ja és ott álltunk néztünk észrevettem hogy figyelnek majd apám megmozdult és nekiállt a hullákat megvizsgálni amikor megjöttek a bátyjai a cuccokkal helyszínelni. Én elkerültem a hullákat és máshol keresgéltem találtam egy lábnyomot azt rögzítettem, majd gondolkodtam hogy hogyan maradt ott az a lábnyom és miért ott van ahol van... akkor jöttem rá hogy ez lehet hogy kamu volt... apámék már rájöttek odamentem az egyik hullához és megnéztem egyértelmű volt hogy a hulla nem volt friss amikor odakerült... felnéztem apámék néztek rám... mondom hogy ez kamu volt. "Az." Apá megyik testvére kérdi "De te miből jöttél rá ott a sarokban?" Odaintettem őket és elkezdtem magyarázni apám leintett hogy ne mondjam hangosan... "De mi hamarabb rájöttünk." mondja apám vagy valamelyik "Ezért kell mindig a hullával kezdeni." mondja apám "Most úgy beszélsz mintha én nem tudnám ezt." mondom háborogva valamelyik mégis húz "Akkor miért nem úgy csináltad?" "Mert amikor egyedül vagyok úgy csinálom én is de most nem voltunk itt egyedül." apám nevet magában a szokott módján. "ja akkor azért menekültél oda a sarokba... a hullák elől." mondja valamelyik.
...
"De tényleg miért nem akarta  a jani hogy kimondja hangosan?" "mert ezek szerint ők is így csinálják." "Akkor a péter is tudja ezt." "igen." "De apa akkor nekem miért nem mtattad meg ezt korábban?"
---
Szóval kamuztak ott a vargáék. A lapi egyszer megkérdezte az apját hogy "akkor tényleg ki előtt kell eljátszani hogy mi sátánisták vagyunk ha mindenki akarja ezt?"
jaja. Hát mert egyik se akarja ezt... most se. Csak lopják továb a pénzt mindenhonnan és ülnek a luxuséletükben az összes rohadék szarházi... csak a vért sikerült kitakarítani a rendszerből a szart már nem és a lényegi probléma se oldódott meg ma se. és ebbe ugyanúgy bele fog dögleni mindenki...
Mert ők a szarházik mind ezek. akiken maszk van most is és bújkálnak és lopnak és csalnak és hazudnak és nincs nyílt beszéd és ők akarnak midnent irányítnai és midnen pénzt maguknak akarnak... ezek mind apámmal és a papáimmal együtt emg a többivel együtt főleg mert ők azok akik a legjobban ezt akarják... a pettkóék a vargáék a masáék a mezeiék a gálék meg a többi szarházi féreg moslék patkány. mert mind az.
A papa a vargához az utolsó triggerét megkérdezte hogy mire használja fel. mondtam neki hogy arra hogy vegye rá a vargát hogy csináljon valamit azért hogy a fiainak és az unokáinak is hosszú élete legyen és boldog és szabad. mert arra biztosan nem tudta volna meghajtnai hogy ezt a szarrakást megváltoztassa... azt ő nem akarta soha és a gyerekei se. Ezért amikor meghajtotta a varga odajött hozzám és megkérdezte hogy mi lenne szerintem olyasmi ami ezt megoldaná... mondtam neki hogy nyissa fel őket és mondja el mi a valóság a környezettel kapcsolatban... hogy tudják és képesek legyenek tenni valamit ha akarnak. Megcsinálta. De a fiacskái is ugyanolyan zarházik mint ő maga szart se csináltak azért hogy ez a mocsok más legen és megszűnjön.. .csak csinosítgatják meg foltozgatják ők is mint az összes többi.
---
A donát meg meg akarta etetni a pettkóékat valamivel... azért mondta a ruben hogy ő is szar...
---
Szóval ezek tovább élvezkednek és csinálják a szart... midnegy én is zarok rájuk majd meglátják hogy igazam lesz... elmebetegek mind... apá mtesói is most jött vissza valamelyik baromságuk... apám rálegyintett hogy hagyjam mert még ő is fognak ülni a kispadon majd akkor rájönnek hogy miről beszéltem... akkor se értettek még semmit se. beraktak egy olyan hogy akkor én irányítom... ja mert akkor azt hitték hogy azért toporzékolok mert én akarom irányítani... barmok... amikor ültek pár hónapot a kispadon, nem is éveket hanem pár hónapot akkor megértették hogy ez milyen és miért probléma... "ja erről beszélt a gyerek mi..." "Erről bizony." mondja apám "Ez tényleg nagyon szar." Az bizony és ők is benne voltak még sokáig dolgoztak azon hogy én itt üljek tehetetlenül... szarházik azok is... semmit se csináltak meg abból amit mondtam hogy az a megoldás... mindegyik jobban tudta mint én... pedig én voltam az aki végigelemeztem az egész rendzert az aljától a tetejéig keresztbe kasul és én mondtam meg nekik egy csomó mindent hogy mi miért történik ennek ellenére mégis ők úgy döntöttek hogy az úgy nem lesz jó majd ők úgy csinálják ahogy ők gondolják... jó nagy fos folytattak mindent és törték össze az embereket sorban ők is... még egy csomó kár és nulla előre haladás... nulla.
---
Egyszer a donátnak is mondtam hogy mindegyi kmocskos szarházi amelyi kmaszkot hord... ott vitázott hogy nem meg ugyan már... mondtam hogy dehogynem... és kiveséztem neki hogy miért csinálta a kiscsajjal azt a dolgot amikor azt próbálta nekem beetetni hogy a pettkóékat akarja meg etetni... nagy szart... azt a kiscsajt akarta kondícionálni az volt a célja vele... rohadék szarházi az is...
Mert egy jó kurvát akart magának a sjaát szájíze szerint... még hogy ő akarta pettkóékat megetetni...  meg a móni hogy azér tkell a gyerekeket megszivatni hogy tudják mi ellen kell  védekezni... megmondtam a papának is apámnak is hogy ezt le kell állítani mert ez szar semmit se ér és nem így kell csinálni hanem el kell neki mondani a védekezést és a megoldást és amikor valaki meg akarja elük csinálni akkor tudni fogják hogya nvédekezzenek.. nekünk nem kell olyat csinálni amit a szarházik csinálnak... nem kell eljátszani a szarházit senk előtt se... mégis megcsinálta ő is - mert meghajtottak... hú meg hű... azt is ki lehet takarítani aki nem akar ilyet csinálni az nem csinál... és aki meg ilyet csinált az szarházi mind egytől egyik kivétel nincs egy se.
A donát akkor a képembe rohögött és mondta is hogy "Peti ki a fészkes fenének van kedve egy ilyen szaros munkahelyen dolgozni amikor élhetek szabad és gazdag életet így is?" Hát éppen ez az... hogy ezek mindegyik így gondolkodik apámmal és a többivel együtt... azért is tartjá kfenn ezt a mocskot ők maguk és körbehajtják egymást hogy el kelljen játszani a szarházit - de nekik nem kell ám játszani ők azok... úgy mellesleg... ők azok aki ka rabszolgatelepeket csinálják és midnent megtesznek hogy onnan senki se tudjon kitörni a hagyományos keretek között hogy ők meg a lopott pénzeken szabadon és gazdagon élhessenek... patkányok mind egytől egyig nincs közöttük kivétel egy se.
---
Ja egyébként ezek nekiálltak összehozn iegy bíróságot a circusön belül ami ilyen ügyekben nyomoz meg ítélkezik... mert az alja kezdett egyre többet érteni meg látni aból hogy mi történik...
A varga meg a pettkó-gál csináltak egy ilye ncircus bíróságot.. .ezek a zombik itt ma mondták hogy ma volt a tárgyalás a varga afrikai ügyében... hahaha jó vicc láttam a kovács is azon röhög... az meg azt hiszi hogy az az én bíróságom... hahaha csináltak egy zombi bíróságot amelyik azt hiszi hogy ők áltátják a dolgokat... no persze...
És ebben apámék tesói is benne voltak hogy ez így jöjjön ki itt, hogy ebben a sorrendben jussanak eszembe a dolgok és közben ők itt eljátsszák hogy nyomoznak és ítélkeznek, de a varga azért is csinálta ezt így, mert ő még sáros a vérnegyedbeli dolgaival azt szerette volna elsikálni hogy arról is bizonyítani tudja hogy azt is megcsinálta így kamunak... de ő akkor még sokat nem tudott pl azt hogy miért volt ott a lábnyom apámtól tanulta és apu tudja is hogy mikor tanította meg neki... apám mondta el neki ő nem tudta... ez a szarházi még mindig azon dolgozi khogy abból kimossa a seggét... pedig azt megcsinálta a valóságban...
És apám testvérei meg benne voltak abban hogy ez a bíróságosdi így legyen rendezve mert szerintem nekik is lenne mit elrejteni... apámat is szivatták állandóan ők is, mert ő meg állandóan álmodozott, meg hitt a csodákban... gyerekkorában is... azért írt annyit meg fantáziált... mert ami körülvette a családban is az is olyan volt mint a nesze semmi fogd meg jól...
Hát ez van... megyünk tovább a gödörbe ezek meg élik világukat... szarházi mind és nincs senki aki bármin változtatna. apám egyébként mondta is röhögve hogy "jól van hát ők csinálnak bíroságosdit mi meg csináljuk a dolgunkat."
---
"... és ezek is benne voltak azért építgetnek nekem emlékeztetőket hogy a sorrendben ez úgy jöjjön ki hogy lejárassanak és kifárasszák a témát... ezek is a vargának dolgoznak... meg a többinek is.."
"De ezek nem a testvéreim Péter..." mondta apám riadtam néztem fel rájuk "hát? akkor kik ezek és miért gondoltam azt hogy ők a tesóid?" gondolkodtam "de te mondtad hogy jönnek a testvéreid, te is ezt mondtad miért? meg meg is kértél hogy őket ne ismerjem fel..." "Így van fiam, most a végéig úgy emlékezz rájuk mintha a tesóim lettek volna itt... és majd a végén jusson eszedbe ez is..."
"De ezt nem értem apu. Ennek mi értelme van? azt fogom hinni hogy ők is meg vannak őrülve mint ezek... és szarházik..." "Ne mbaj fiam, de mi tudni fogjuk hogy ki volt itt és kik csinálták ezt."
--
ja tényleg a kovácsék voltak ott helyszínelni azért mert a kovácsnak adtam egy feladatot hogy szervezze meg a bíróságot... hahaha csak hogy legyen mivel lekötnie magát... ényleg emlékszem erre.. .apu röhögött is rajta jót... velem... hát kért tőlem feladatot, mert ő velünk van ám!!! hú de velünk jajj de... azért csináltaka vargáék ügyet hozzá... röhögtek ők és röhögtünk mi is ezen csak ki ki más okból... hahaha ja tényleg azok voltak ott... és ha zok voltak ott akkor mi már odamenet tudtuk hogy mit csináltak és készítettek elő.. hahaha
---
Bird of neptune - bogár-harmat produkció. ..a bogi felvetette hogy lehet e olan filmet csinálni hogy semmiről se szól cska elszívnak pár jointot benne meg táncolnak zenére és mégis leköti az embereket... mondtam hogy lehet... ha a karaktereknek jól meg van írva a története akkor belemegy az ereje ha meg közösen írjuk meg őket akkor még erősebbek lesznek... nosza belevágtunk...
Ez lett belőle... odahívtak hogy bújjak bele valamelyikbe a kissrácba belebújtam és a ládonyit is odahívták valamelyiket azzal elszívtunk egy spanglit meg dumáltunk egy darabig, de abból semmit se tettek bele a filmbe... :-D azt ők nem akarták filmvásznon látni amit akkor mondtam... mert erről beszéltem a maskarabálról... de egy mondatot beletettek... abban is érezni az erőt...
A lapi is megjelent az meg seggbe akarta baszni valameilyk csajt... a harmat megkúrta a nagyárpit aki egyébként is az ő kurvája volt... egyszer azt hitte hogy abogárral kúrt és az meghajtotta... attól nagyon félt ám... de azt hiszem hogy tényleg dugtak is a bogárral mert a bogi meg akarta szivatni nagyon a harmatot már régen... ennek fejében én is akartam valamit a bogitól... cserébe...
Egyszer a harmattal is triggert cseréltünk.. persze jól előkészítettem a dolgot... egyet csak kölcsönösen... egyet ő nekem tett be egyet emg én neki... el is loptam midnen pénzét azonnal még a tartalék kézpénzét is odahozattam vele... és odaadtam a varga egyi kemberének... a harmat meg nekiállt követni a pénzt, mert ő le tudtot követni midnen egyes bankjegyet...!!!! és elhatározta hogy "na akkor ezeket most jól megszóróm..." és nekik esett... hú a varga ment is neki hogy harmat te mi a fészkes fenéért támadod az én embereimet mi? Háborút akarsz?" én meg röhögtem a bebrits udvarán... hú de jó móka volt az...
---
Mit kellett volna mondanom annak a zarházi kovácsnak hogy mit csináljon? Akármit kérnék tőle abból csak szar lesz... a szarházi az szart gyárt mindenből... mondtam neki valamit hogy leszálljon rólam... ezzel felderít nekünk legalább egy csoport szarházit akiket még maga alá tud gyűrni és meg tud hülyíteni... ennyi, meg addig is csinál valamit amivel leköti magát... mit kellett volna neki mondanom hogy lője fejbe magát, megcsinálja nem, hogy segítsen nekünk? megcsinálja nem... szarházi és úgy is fog megdögleni az a patkány ő elrohadt legbelül... apu csak nézett ki a fajéből nem is válaszolt semmit se... de mit is mondhatott volna.. .a kovács pontosan tudta hogy mi a célunk és mit szeretnénk elérni és midnig és folyaatosan kersztbe tett ahol csak tudott ne mis értem miért nem tekertük ki a nyakát... de ilyen rengeteg van... gyakorlatilag mind az... elenyésző kisebbség amelyik egyetért és tesz is valamit... gyakorlatilag én meg apám talán...  a töbit már egyáltalán nem merem említeni se...
---
A kerek világos móni leadta a papának hogy mit akartak vele megcsináltatni és a papa azt mondta hogy úgy jó csinálja meg azok békén hagyják mi meg gondoskodunk arról hogy ne sérüljenek benne.
Hogy mi lett a végeredmény azt nem tudom.
---
A bogár már 1993 óta azzal foglalkozott, hogy az általam elvézolt spirituális tudomány nézőpontját elsajátítsa és az ő nézőpontjukból megértse. Ő volt talán az egyetlen aki hajlandó volt belelépni ebe a világnézetbe valamilyen szinten. Azért nyomták őt teli pénzzel, hogy ezt kidolgozza valahogy, hogy megtartja a saját elmebeteg nézőpontjukat és úgy mégis onnan ki tudja fürkészni a természet titkait ami a rohadt nézőpontjuk miatt rejtve marad előttük. Nem járt sikerrel, pedig mindegyik állandóan tömte pénzzel... jött is hozzám sok évvel később hogy de ne msegítenek az emberei se... mondtam neki hogy azért mert úgy vannak kondícionálva és úgy gondolkodnak mint ők... de ő elmagyarázott nekik mindent és felnyitotta őket... de nem csak ő kondícionálta őket hanem az egész rendszer mindenki és ugyanazt csinálják ugyanolyan pénzközpontú elmebetegek mint a többi it várt... akkor azt mondta hogy jól van akkor hagyja a fenébe az egészet... kiderült hogy nagyon is ki tudja szedni az embereiből a pénzt mert mégse csinálta meg hogy felnyitja őket... hahaha hazugság bajnokai ők és azok is maradnak... a szarházi az szarházi.
---
A kováccsal kapcsoltban még feladat volt nekünk az is hogy feltérképezzük milyen trükkökkel idomítja a majmait maga alá és miket talál ki hogy hogyan tudja félrevezetni ezen a szinten a többieket és mivel. Újat nem hozott a régi trüüköket variálta már ő is, csak magasabb szinten joban átgondolva a kis csapatával együtt a kis szarházi majomcsapattal.
---
Szóval itt tartunk. Sehol.Egyze ra pettkóéknak felvetette mhogy van még egy ötletem hogy ki szeretnék próbálni valammit de ahhoz fel kéne mennem megint a világűrbe... akkor próbáltak meghajtani hogy kiszedjék belőlem mire gondoltam de már nem volt több triggerük nem ment... vagy ami volt nem működött nekik... szóval szóba került hogy ott akarok maradni... el is gondolkodtam ezen, hogy egy jobb járgánnyal lehet hogy lenne is értelme elindulni még akkor is ha belepusztulnék... elkezdtem erről álmodozni.. megkérdezték hogy visszaküldeném e az adatokat hogy mit találtam... mondtam nekik hogy "nektek? Ti vagytok az emberi faj söpredéke a legalja... a ti kezetekben minden csak a fosztogatást és a rabszolgatartást szolgálja semmi mást..." amikor a móni meghallotta ezt a kerek világos azt mondta hogy most már midnent értek... mert ő azt gondolta hogy azok akikkel ő a kondícionálást csinálja azok a söredék és ők azok akik kiemelkednek az emberi faj egyedei közül... ők az ész és a jó... akkora szarházi zsidó patkány gondolkodás ez hogy elképesztő...
Mert az. És odament apámhoz megkérdezni hogy ő ezzel egyetért e. Apám csak annyit mondott, hogy "aki hajlandó elpusztítani minden életet, az élet alapjait azért hogy neki pénze legyen meg kényelmes élete az az emberi faj söpredéke és hulladéka... így van. Ebben egyetértek vele." és a pettkóék ilyenek akármit hazudnak úgy egyébként a külvilág felé... szarnak midnenre cska az ő pénztércájuk teli legyen vaskosan és ők lehessenek azok akik megmondják a többinek mi van és mit tehetnek meg nem tehetnek nekik ez számít semmi több. A Móni ugyanilyen szarházi.
---
ja most jut eszembe hogy az imrével a bunyók mind meg voltak rendezve a gumissal, mert együtt dolgoztunk a stratégiai dolgokon... vele találtuk ki és dolgoztuk az ötletet hogy hogyan tetessünk fel midnenkit a kivégzendők listájára a harmadik világháborúra... a mányi is benne volt abban egyébként mert kinyomoztuk nehezen hogy ő nem akart háborút... abban segített...
---
Tényleg az andi volt a gyuricza aki eljött velem oroszországba egy lakókocsival... ott a rétegződésnél eszembe jutott alami fontos arról amit az imre tanított hogy az hogy keletkezett... meg közbne is dolgoztunk az andi is meg én is mert ő is tud fejben tudat alatt kommunikálni úgy hogy ő ne mlesz tudatos... végig jártuk azt a részt ahol kellett egyeztetni hogy amit ő csinált meg amit én összhangban legyen és mindenki tudjon a másikról... hogy ki kicsoda és hol tart és kiket lehet összehozni és kik azok akik sehol se tartanak...
A ruben még sokáig a lapi mellett amradt pedig már rájöttek hogy a ruben nem közéjük való, de mivel a lapi megbízott benne rábízta sok emlékeztetőjét és e miatt nem tudott tőle megszabadulni...
Amikor a donát elhívott hogy verekdjünk egy jót ott madarason jól megvertem... de utána odahívtuk az a csajt akit a donát kondícionálni akart kurvának és az is a gyuricza andi volt... csak én se ismertem fel... alapit meg a donátot is megverte mind a kettőt... valaki ott próbált gyalulni az agyam valamivel és kiderült a judusch meg a ruben segített kitalálni hogy ki honnan csinálja és a donát anyja volt képes csavart tenni az agyamba hogy azt higgyem hogy ez meg az velem van és én beszéltem meg velük hogy így legyen meg úgy legyen... hihetetlenül erősen csinálta a dolgot... úgy megvariálta hogy még én magam is kezdtem elbizonytalanodni hogy most tényleg már én is meg vagyok őrülve hogy ilyeneket csinálok vagy mi... lehet hogy tényleg én csináltam... meg ilyeneket rakott bele. Kint volt az erdőben ült egy fa alatt és meditált... a ruben megnézte a satelliten... ráakaszkodtunk hogy meglegyen és felderítsük hogy csinálja és főleg hogy dolgozzunk rajta is...
A donát még távoztában megmérgezte nekünk a kaját amit főzött... birka pöri volt vagy mi... meg kokainos sört akart velem itatni... "de beleittál egy kortyot..." nevetett a ruben... "Te msot min nevetsz?" kérdem "Rajtad." válaszolja judus és aruben együtt... "De min?" "Hát hogy miken gondolkodol..."
A ruben tudta hogy a lapi milyen.. .az andi meg azért vállalta azt a dolgot a donáttal, mert nem volt rá bizonyíték hogy mit művelnek együtt... mert a megfigyelő cuccainkat hatástalanítani nem tudták de nem volt midnenhol és mindig olyan helyet kerestek ahol nem volt...
És tényleg benne voltam abban is, mert én találtam ki a fogvédős dolgot... Azért nem tudtam pontosan hogy most mi a fene van mert a tudat alatti és a hiányos emlékek miatt nem állt össze... de közben a donát anyjáal is dolgoztam már addig is és ott is volt valami... nem értettem az egészet... mert az meg olyan szinten állt ahol nem mondhattam neki ezt meg azt, de ő meg úgy tudta hogy... és közben ott volt a lapi is meg a ruben is, meg a töbi is.. különböző szinteken állva és gondolkodva... meg apámék meg a gumis... az se mindig tudta hogy most mi van és hol állunk...
És onnan meg szar volt megint elmenni mert amikor végiggonoltam a dolgot akkor kiderült hogy mi van és az andinak is vissza kellett menni meg a többieknek is ráadásul úgy hogy fújnunk kellett egymásra a felszínen hogy a többit akik akkor ott figyeltek úgy vezessük hogy oda érjenek a szeretet törvényéhez... és akkor ott sokan figyeltek a bunyó miatt is meg azért is mert a nagyágyúk voltak ott... ruben judus, andi meg én... meg persze a lapiék meg a donát...
Szóval ott úgy emlékszem hogy végigondoltam ki hol áll és honnan jön lesz ami lesz hogy legaláb aki hall fejben az tudja hogy mi miért van úgy ahogy van és mit miért csináltam én úgy ahogy csináltam... de erre már nem emléskzem hogy mi a fene volt.. azt tudom hogy a lapiék tovább építgették a birodalmukat a kondícionálás módszereén változtattak csak... pont a miatt hogy a donát is lebukott... meg már ne mtudták ezeket a láthatólag mocskos módszereket használni többé... de azon kívül még a kezükben volt egy csomó ilyen látványosan erőszekmentes dolgoktól független módszer... és ők a hatalmukról nem akartak lemondani semmiért se...
"muszály peti..."
Időnként tényleg úgy éreztem hogy meg fogok őrülni... fejben tartani hogy ki hol tart és honna jön... és hogy megvan e az irány neki... a donát anyja például lentről jött... és változtatott mert korábban ő is vérrel dolgozott... majd amikor megtanítottam neki hogy vér nélkül jobban megy neki is minden és hogy a vérrel való munka baromság és mindig visszaüt akkor már valamennyit fejlődött, de továbbra is ugyanaz maradt a célja: a hatalom és a pénz... igaz ugyan hogy neki talán nem azért mert ő akart a tetején a fosztogató lenni hanem mert állandó harc volt régen és csak úgy lehetett fennmaradni ha ezeket a módszereket használtad... bár erre apu azt mondta hogy ezt azért gondolom én mert ne mlátta mhogy a donáték is milyen milliomosok egyébként a lopott másoktól kifosztott pénzeken... és úgy is volt... sikerrel elrejtették előlem...
A lapiék meg szilárdan és folyamatosan a saját birodalmukat tartották fenn a varga birodalmat és semmi mással ne mfoglalkoztak ha kivettem valamit a kezükből hogy azt már ne mhasználhatod akkor mindig kitaláltak mást... így sikerült őket leszoktatni több dolog használatáról, de a céljuk ugyanaz maradt: fosztogatni és a tetején maradni uralkodni... az irány ugyanaz töretlenül...
ja és a donát anyja is abban a karakterben hülyítette az alját meg a donát is azért is kellett ott megvernem a donátot hogy mindenki figyelt... mert az ő csoportjukba na donátnak votl a legnagyobb ütőereje... képes volt megölni valakit egy mellkasra mért ütéssel... velem nem boldoult bár belilult a mellem egy pár helyen... de neki is.. főleg amit az anditól kapott akkor...
---
A donát anyjával azért tudtam és kellett dolgozni, mert ő fogta itt a környéken az alját és ő tartotta őket a vér ereje mítoszban iszonyú ravaszsággal és ezzel a kuplung effektes elme trükkjével, közben ő maga itt ne memléekzhetett arr ahogy ő milliárdos mitn a többi szarházi mert akkor lebukott volna azok előtt akiket hülyített, hogy tűrni kell és menni kell a vér útján mert annyira erőse az ellenség hogy muszály... meg ilyenek... szóval ezért tudtam lazítani a dolgain és onnan sikerült a többin is dolgozni apuéknak... közben ő maga is rájött hogy mit csinálok ezért bevetett egy csomó trükköt pluszban és ő maga is belenyúlt mindenbe kihasználta hogy én elhittem, megettem hogy ő jó és jót akar, azért hogy dolgozni tudjak vele. De ő szarházi a fiacskájával együtt. Olyan mint a varga, meg a pettkó meg a gál meg a masa család... meg a gonda meg a többi...
de a gumis is próbált eladni azt a dogot amire ott rájöttem és apu is megijedt hogy ott mondtam... csak nem tudta felidézi mert akkor ott belement hogy megcsinálja az emlékezettörlést... szóval ???
mindegy... a szécsi folyamatosan keresztbe tett... és gyakorlatilag a gumis is el akart adni bennünket aput el is adta talán egy csomószor... nem tudom őt hova tenni... lehet hogy ő is megette ezt a cserljünk triggert... dolgot... kérdeztem egyébént a bogárt hogy ezt miért csinálták hogy triggert cseréltek egymással... minek csináltak ilyet? mert egyébként értelme nincs sok... aki meg erősebb volt a másiknál az meg le tudta törölni a mási kfejéből a triggert vagy a másik nem tudta átvinni a triggereit a másikon... azt már régóta nem csinálták meg hogy az első triggerrel megpróbáltá kelfelejtetni a másikkal az összes triggerét... és ezáltal kiszolgáltatott helyzetbe hozni a másikat... ja azért találták ki hogy a nagyok a gyengéket maguk aláá tudják gyűrni... a teteje találta ki az alja ellen... így szivatták be őket a hipnózisukba és így uralkodtak rajtuk... és hivatkoztak közben a vér erejére meg a többi faszságra... miközben azok belementek maguk hogy amazok irányítsák őket tudatukon kívül...
Szóval a helyzet nem túl rózsás... az orosz körúttal kapcsolatban volt egyébént egy csomó furcsa érzésem a mellett hogy nagyon jól éreztem magam az andival... hát mit tudom én.. .talán ők is emelték a szintet valamelyest de szerintem... nem tudom hol állnak ők ebben a dologban.. ahogy nézem sehogy... később is volt az andiról több olyan dolog is amiből pont az ellenkezőjét olvastam ki mint amit ők mutatni akartak nekem... a lapi több alkalommal is meg akarta ölni az andit az biztos... nem csak eljátszotta... bár a lapi a varga gabit is meg akarta ölni... véralvadásgátlót tett a kokójába.. .akkor jött oda hozzám a varga gabor hogy megtanulja hogy kell a kokaint kivonni a levélből saját kezűleg hogy finom legyen és tiszta... azért volt saját kokója mindig...
hát ott vagyunk hogy lassan emelkedett midnenhol a szint de a végcélt nem értük el és e miatt bekövetkezik a katasztrófa... a szécsi hogy vigyorgott a bíróság miatt gondolom... ne mtudom még mindig röhög e... de én is jót röhögök rajta... rajtuk... mekkora barmok ezek... hahaha
Nem tudom a gyuriczáékat hova tenni... de nem is érdekel elmúlt az is... csak az emléke van meg és ez meg egy hazug világhoz tartozik a hazugság világához... a maskarabálhoz... amit a mai napig mindenki tagad és elhallgat...
ja tényleg a guyricza is bepróbálkozott a kam bunyós megbeszéléseink közben hogy időnként odavágott nekem akkor visszaütöttem akkor szaladt apámhoz hogy de a gyerek teljes erőből üt engem... holott csak kapott egy ugyanakkorát mint amit ő ütött... neki az volt a teljes erő... de még  is megg tudta verni a lapit  meg az andi is még a donátot is úgyhogy ők jutottak a legmesszebb a kiképzési anyagban... csak ők se akarták szerintem a végcélt vagy azt csak olyan mellékes dolognak tartották hogy oké érjük el de közben legyünk azért gazdagok és úgy... valami ilyesmi volt a gumis fejében végig...
Ja egyébként ők is az orosz út alatt ezt szerették volna kiszedni belőlem hogy mi is volt az ami ott eszembe jutott annál a rétegződésnél... emlékszem hogy az andi természetes alapon végig hajtott szex közben és simán is hogy jusson eszembe... nem jutott... nem kapták meg... akkor jöttem rá hogy apu is hazudik vele kapcsolatban mézes mázos meg mondja hogy ő haver, de akkor ő is megijedt... no mondom mi van akkor mégse olyan jó meg haver a gumis... mint te azt mondod... Nem. ilyen téren nem megbízható. Mindent elad nekik. Egyébként apu azt mondta hogy ő akarja mg ő is azt mondta hogy akarja ezt a célt...
---
A rajnai virág volt a kerek világos móni... tényleg... most jut eszembe... a donát húga... ez a rajnai család csinálta és tartotta a legalját a vér ereje mítoszban ez volt a fő feladatuk a sanyitól kezdve a vargán át mindegyinek dolgoztak még a pettkóéknak is... de főleg a sanyinak és a vargának...
---
fú sokminden történt a kis sétám alatt... valaemlyik triggert használt és utána azt mondta "nem kell megölni..." hú hát az a csávó nagyon rábaszott volna ha bepróbálkozik... ki volt az?
A gyenge betti után hosszú sorban szép kis menet... mint a kígyó... az alexandrás srác is itt volt őt ne mtudom hova tenni egyenlőre... megint mintha dolgozott volna nekünk, és mintha a lányait felnyitotta volna teljesen felém... nem emlékszem pontosan...
---
A gyuricza döntött úgy hogy nekem szenvednem kell anyámmal életem végéig... ennek fejében hogy ezt megcsinálja apu és a papa a papa főleg, ezért segített az orosz részeken meg általában ennek fejében megcsinált pár dolgot... ez volt  a kikötése... a feltétele... hogy én el legyek vágva midnenkitől aki szerethet... amikor körbementünk a kis andikával... én szóltam a helyieknek hogy figyeljék azt is hogy ő mit csinál és az apja meg a nagyapja mit művelnek... a helyiket páran rájöttek arra hogy ők is ugyanúgy benne vannak abban hogy midnent romba döntsenek amit én megpróbálok helyrehozni és felépíteni... nem osk de egy pár ember észrevette hogy az andika ugyanúgy folytatja a nagyapja és az apja örökségét... a gumis gyuricza cslaád is ezek közé a szarházik közé tartozik... ja annak idején apu megszívta a gumissal... pont úgy ahogy a lapi a rubennel... egyegy... vagy igen vagy nem... ? majd kiderül... szóval apu megszívta vele és rábízott egy adatbázist amit nem kellett volna... megette hogy a gyuriczáék a barátai... de ehhez azért több kellett nem csak ő volt ebben a hibás... és valamilyen indokkal hogy valamit megcsináljon a gumis cserébe azért követetlte azt hogy apuék a papával együtt csináljanak anyámból ilyen félőrültet mint amilyen most... hogy állandóan kínozzon engem a saját anyám... ezt kérték valamiért cserébe hogy használhassuk vagy miért is? ott is valami sántított abban amit apu mondott... nem is igazán értettem hogy mi volt az alapja ennek az egyezségnek...
Ezeket is fel lehet ám törni mind az összes trigert azoknak akik akarják és megcsinálják amit kell amit mondtam és tanítottam...
De mi a fene volt ez a gumissal... ott a rétegződésnél is rá kellett kényszeríteni hogy elfelejtse a dolgot amit mondtam, mert ha nem tette volna meg kellett volna ölnünk... meg is öltem volna...
---
De a ruben is... eladta a lapi emlékeztetőit nekünk azaz kiszedtem belőle, hogy azzal fejni tudja a lapit, mert nem akart neki pénzt adni... azt mondta neki a lapi hogy túl sokat játszotta a jót és sokat segített nekünk...
---
A gumis ügy miatt egyébként összeszedtem zet a családot és levittem az egyik tenger alatti bázisra beáldozva annak a létét... hogy kitakarítsunk végleg a fejekből, akkor úgy döntöttem hogy amelyik a saját családomból nem csinálja  meg a kitakarítást az onnan nem fog feljönni többé élve. És ne hivatkozzanak triggerre meg erre arra hogy őt meghajtották meg és a többi, mert ez mind kamu.. .aki megcsinálja amit mondtam és tanítottam azt nemtudják meghajtnai és megvezetni meg triggerelni... nem megy... valamennyire tudják befolyásolni de olyan szinten átejteni mint amiket mi megszívtunk... soha... és persze a ruben is "hát nem emlékszel amikor a faragóval ott szopták egymást..." "meg a faragó cerkája milyen édes..." és a többi... eladta a lapit mint akárki mást... lett belőle pénze és ennyi...
ja mind szarházi nincs közöttük kivétel én úgy látom...
---
A grünfeldert apu hajtotta meg hogy az egyik kezén ne legyen rajta a grünfelder maszk hanem a saját ujjlenyomata legyen és nyomja rá a robanóanyagra... pontosabban mi hajtottuk meg... hogy tudjuk és emlékezzünk hogy ő ezek közé tartozik szarházi... azt a részt le is vágtam a robbanóanyagról hogy ne durranjon akkorát egyébként kivitte volna a környező házak ablakait... rákötöttem egy fadarabot a klucsra arra egy spárgát, majd úgy öníndítóztam rá az árokból... vagy a kerítés mögül asszem... ja az jó volt...
---
A ruben a judus mg a gyuricza a donát féle bunyó után rájöttek hogy tudom hogy ők is szarházik... és rájuk is sor kerül... mert a lapi meg a donát nem csináltak igazi bunyót a gyuriczával... a ruben kérdezte hogy és ne mféltem a csajt... mondtam hogy nem aggódom miatta... leveri őket... csak úgy csináltak... azért szivattuk végig a gyurcza andikát ahol csak tudtuk összeugrasztottuk őket én is meg a töbiek is mondjuk ők alapból ezt csinálták... de én is azért csináltam mert szarházi az is...
Amikor a lakókocsis út volt rájöttem utána elemeztük apuval hogy hogy csinálják... azt csinálja az andi, meg az apja is hogy nem beszél... azaz ha beszél akkor is semleges pozitív vagy kérdező módban marad... mert ha elkezd beszélni és véleményt nyilvánít akkor lebukik azonnal szinte... de úgy meg tudott etetni azzal hogy kedves volt és nyitott és dugott velem és csak nagyon finoman hajtott... utána hangosan kielemeztük... aput is így szivatta meg a gumis... az is ugyanezt csinálta...
Apám legidősebb tesója akart megölni a mészárosból... de mondjuk azt megbeszélték annak az volt a tétje hogy megcsinálja a kiképzésemet és az alárendelést még se csiálta meg... a machete szólt a huszti papának hogy a legidősebbel vigyázni kell mert az ne msikerült túl jól, a középsővel az olyan háááát de azzal is vigyázni kell... azok mind a kettő eladott mindket aput főleg meg triggert adtak el hozzá.. .azok segítettek a többinek is...
ja a teger alatti bunkerba lejött az öreg masa is... pedig kikötöttem hogy csak az jöjön le oda aki biztosan velünk van mert senki ne mfog élve feljönni aki megpróbál átverni minket megint... begyógyszereztem magunkat mindenkit méreggel... aki megcsinálta a kiképzést és akár utólag az alárendelést is és elköteleződött a célunk felé az túlélte a mérgezést is megkapta a mérgek elleni csomagot... volt mit takarítani... kiderült egy csomó minden amit apu bátyjai csináltak ellenünk... mert ők se akartak véget vetni a rendszernek... csak kicsit konszolidálni... meg a tetejére kerülni...
azért kellett kijátszani a németországi embereiket azzal hogy a dobozainkhoz elhitessük velük hogy a nem a papa a superuser hanem valami kettőnk számára elfogadható ember... ezért olyat választottunk akit mind a két csoport be tudott kondícionálni... és mi meg a beállításkor a papát húztuk bele a karakterébe őt meg elaltattuk és elfelejtettük vele hogy mi volt... ő lett az alárendelt user de ki tudott osztani ugyanúgy hozzáféréseket csak a papa felül tudta bírálni... ez csak akkor derülhetett ki ha az embereik ellenünk forudlnak... akkor a papa emlékezett arra hogy mit kell tennie és megtette... azért buktak akkorát.. utána ültünk le a töbivel hogy csinálják e tovább amit kértünk tőlük vagy mennek a haverjuk után...
---
A tölgyfák makkja érzékeny egy bizonyos fajta sugárzásra azért hullik le róla a makk korábban és zölden nem a víz hiánya miatt... ezt a gyuri is tudta és ezt dokumentáltan ellenőriztük csak hallgattunk róla mert számítottam rá hogy a kis masa valamit meg fog próbálni... megtanította a donátot pár dologra és a donátnak adott is egy tippet valami szarra amivel hatalmas károkat okozott volna... az a hülye barom meg meg is csinálta...  a tippet meg pontosan ezért és úgy adta a kis gyuri hogy aláássa a figyelmeztető jeleket amiket elterjesztettem... amiből látják majd a pusztulás fokát és mértékét... viszont megoldást már nem talált ki a kis masa erre azért engem kérdeztek meg hogy mi legyen ezzel... szóva a kis masa továbbra is hülyíti az embereket ezen a téren... remek... mit mondjak erre...
---
fú tényleg most már ne mlátom mikor lesz ennek vége... szóval a judus se meg a ruben se meg a lapi se meg a többi se... kérdés hogy a révai hova állt... az alexadrás srácot apu alig tudta rávenni arra hogy belemenjen az egyik filmbe, mert kellett hogy róla is legyen emlékeztető.. .az már akkor elkezdte fésülni a megítélését olyan ravasz módon hogy ihaj... hogy benne megbízzanak az emberek mert ő jó.. .a nagy szart jó...
---
kifelé a rendőrautó amikor megjelent megpróbáltak elszédíteni a cuccaikkal az egyensúly érzéket lehet manipulálni bizonyos elektronikával... nem tudom melyik lehetett de szerintem a grünfelder ebben benne volt... meg a két szarházi a tetőről... van még rohadék bőven... nem akarnak elfogyni sehogy se... a mónit láttam mintha ő lett volna próbálkoztak a háromszögeléssel.. .a mamát tudják így hajtani meg anyut is úgy nézem...földi pokol...
---
A gyuricza andi esküdözött hogy "élete végéig szenvedni fog arról gondoskodom..." mondta rám...
noja... lehet... de hogy te is arról meg a természet fog gondoskodni... a vári is midnennel visszaélt... először csináltam neki egy buzi karaktert, mert ő buzi és ezt kérte.. majd amikor rájöttem vagyis apu szólt hogy kitalálták hogyan tudnak azzal is visszaélni akkor már nem csináltam neki több buzi karaktert... csináltam egy másikat de azt már úgy hogy amint visszaél vele kiürüljön... tegnap láttam a hídon hogy belebújt de az már cska a maszk meg a kinézet... nincs benne semmi hacsak nem írta újra... megtartotta a maszkot.
---
feladatok elosztása... ezek egyébként úgy osztották el a feladatokat hogy mindenki vállalta ugyanazt a feladatot és mindig az csinálta egyes számúként amelyik a legjobban meg tudta oldani, utána a második és a harmadik és beosztották a sorrendet... ha az alsőnek nem ment valamiért jött a következő és tovább majd vissza az eslőhöz. Amikor összejöttek meghatározták mindig az elvégzendő feladatokat, közösen a céljuk alá rendelve (hatalom pénz és ehhez a néphülyítés) és midnenki elvállalta ugyanazokat a feladatokat... így alakult ki a forgó rendszer... ezért működik úgy a dörgölőzős mutatvány is midnegiyknek, mert ezt is ilyen forgó rendzerben csinálják és az is egy elvégzendő feladat volt mindegyik számára hátha kiszednek valamit belőlünk vagy be tudnak tenni valamit triggert, vagy valami más szart a fejünkbe...
A feladatokat pedig mindig tudat alatt beszélték meg... tehát még csak nem is fejben hanem fejben tudat alatt tervezték és osztották el... persze ezeket kideríteni végül is ugyanaz mint a fejben beszélgetéseket megfigyelni... aki ismeri a módszert és erősebb náluk a helyes cél miatt az hallja azt is amit ők a tudatuk alá küldtek a figyelők miatt... szóval ne mtudnak előlünk elbújni, de a sajátjaik elől igen... azok nem képesek a szűrőiket kijásztani és felülírni.
Szóval összejönnek valahol és basznak közben vagy partiznak miközben megbeszélik a teendőket...
---
L.A.Confidential a révait ott találtam a feri filmje egyébként... a magdi is feltűnik benne a pettkóék finanszírozták... pettkó holdudvar... a laci ott sírt valami fekete karakterben... végül megszöktek onnan kicsit segíteni kellett nekik... de a laci azt mondta hogy apu kérte meg rá... hangosan apu tagadta de egyébént jelezte hogy úgy volt... valamit elintézett neki ott... de mit? Engem is próbáltak berángatni, de nem érdekelt már a szivatósdi... elég volt belőlük... besegítettem a ferinek a karakter meg a mozi írásakot valamennyit...
---
ja a donáttal való bunyó után amikor a lapi meg a donát elmentek a judus meg a ruben megkínátak a kiöntött birkapöriből... összeszedtek valamennyit vissza a bográcsba mert előtt e kiöntötte a ruben mert a lapi megmérgezte vagy a donát... utána amikor elfelejtettem mi van.. megkínáltak vele, hogy még maradt egy kicsi... ha kell... nevettem mondtam hogy nem vagyok éhes... Akkor számolgatták hogy akkor ők mikor jönnek majd és mikor kerül rájuk sor... és tervezték hogy hogyan készüljenek rá...
---
ruben - egyszer otthon voltam a rubenéknél besöröztün befüveztün és ücsörögtünk csendben... a ruben fejben elmondott valamit... ja akkor ott tanakodtak a judussal hogy vajon tényleg feltörték a rendszeremet vagy sem és mit csináljanak kinek az oldalára pártoljanak... a judus próblta kiszedni belőlem hogy mi van... a ruben meg csak úgy nemtörődöm módon ott figyelt néha nevetett rajta mg a helyzeten... "én nem aggódom..." mondta "De miért?" kérdi a judus "Akkor aggódtam amikor egy fazon a számba nyomta a pisztolya csövét miután már két másikat fejbelőtt előttem..." akkor feltettem fejben egy lemezt egy kellemes zenét... A ruben folytatta a történetet azt a judus már nem hallotta valamiért... "Tényleg peti tudom hogy te voltál..." "micsoda?" kérdem "Hát te léptél közbe akkor..."
Erre valamit a judus is meghallott "De miért mi volt ez?" "Ti most beszélgettek és én nem hallom?" kérdi... "Lehet hogy én voltam... nem emlékszem..." mondtam... azután eszembe jutott az egész...
A Sanyi előkészített pár embert szóltak hogy valamit csinál megint vérengzik... akkor már ő lelécelt onnan. Pár ember megkötözve a födön térdelt... egy meg egy magnummal akezében ment sorra és elkezdte lelőni őket egyesével... A sanyi hangját hallottam közben "Ezek közül egy a tietek... döntsd el melyik az és tégy ahogy akarod..." apám sehol senki a közelben a puska a kezemben a fazon sorba lövi le a megkötözött embereket... mindnek a szájába tette a csövet valamit ott dumált is hozzá a szokásos gengszter dumát... időnként verte is őket előtte még amíg éltek és ment sorra... húzta az időt velük élvezte hogy ölhet... a ruben volt az utolsó... "De tényleg mi történt a fazonnal?" kérdi a judus "Fejbelőttem." mondom hang nélkül... "Ha jól emlékszem bár ebben nem vagyok biztos..." "Tényleg fejbelőtte ruben?" kérdi a judus "Tényleg." "De honnan tudod?" "Mert én takarítottam akkor is." "Még el is takaríttatott veled a sanyi?" kérdem... "El."
Én tanítottam a rubbennek hogy hogyan tud fejben zenét hallgatni hogy egy kicsit meg tudjon nyugodni még akkor is amikor a sanyi után takarított... és midnenhol vér meg agyvelő meg emberi belek testrészek hevertek...
"És mit gondlsz volt értelme?" "Hát..." "Most hogy már simersz és tudod milyen link nemtörődöm alak vagyok most is megtennéd?" elgondolkodtam rajta "Nem tudok mást tenni ruben... megtenném." "És te?" "Hát... nevet a ruben ne mén voltam a puska mögött... nem tudom..."
A sanyi megmondta az elején is nekem hogy ő ezt csinálja. Ő a pusztító erő és ő ezt fogja csinálni és ezen semmi de semmi nem változtathat még én sem akárhogy erőlködöm." Mégis rákényszerítettük hogy a mieinket hagyja meg... bár akkor még megölhette volna a rubent is... de ő az olyanokat akik befértek hozzám előkészítette nekünk hogy jelentsenek midnent neki... azokat is mind felkészítette.. bármelyik éli túl azoknak az lett volna a feladata hogy neki jelentsenek mit csinálnak nekünk és kik vagyunk és hogyan csináljuk a dolgainkat... midnegy volt neki... a többi is lehetett volna jó talán de ezt már nem fogjuk tudni soha... szóval ő így csinálta... ha nem léptünk akkor megölt mindenkit akit nem tudott úgy közvetlenül felhasználni magának... és rendszeresen épített be hozzánk ilyen módon embereket... minket meg ugyanakkor rákényszerített arra hogy öljünk vagy olyan helyzetekben hozzunk szar döntéseket amilyenekben nem lehet semmi jó döntést hozni... csiki csuki volt a részéről.. akkor még megtehette... ma? ki tudja mit művel még mindig... végtelenül gonosz és okos szarházi... pusztítóerő... naja a nagy nemes ügyért... hát persze... ő nem a célunk alá rendelte azt amit csinált... ő csak pusztított... tetszett neki ugyan amit mondtam a szeretet törvényéről, de magasról szart rá.. ő midnent elkövetett hogy midnent és mindenkit megmozgasson ellenünk...
A ruben meg... nem tudom hol kötött ki végül... csak nevet és szívja a jangát... mindegy a végén úgyis mind megdöglünk végül... mondtam akkor... csak én ne mtudok mást csinálni... nem akarok mást csinálni...
...
De nem lőttem fejbe a srácot... csak a rubent teszteltem anno... megmondtam a sanyinak ha nem fejezi be én utána megyek és megölöm őt magát. Annak a srácnak a kezébe adta akkor a magnumot amelyik a legjobb eséllyel épülhetett be hozzánk a többit lapátra tette. A srác meg meghallotta hogy mit mondok neki és abbahagyta vagy a sanyi parancsolt rá hogy hagyja abba igen ez történt a sanyi akart még élni úgyhogy leállította. Nos így maradt a ruben életben.
Mute - ezt a filmet a pettkóékal csinálta a ruben villogtak megint a cuccaimmal azt remélték hogy majd most majd most ellopják és megtartják őket a kis repüő cuccok kellettek volna nekik nagyon...
A zene meg az én módszerem volt. Úgy bírtam ki a mocskor és a borzalmakat, a rubennek nem nagyon kellett ilyen... örömmel adta el a történetet mert tetszett neki. Amikor megnéztük a muteot együtt ott a vásárhelyiben ahol megírta ő a karaktereket és megrajzolta korábban, akkor már szerette volna ha nem nézem meg mert rájött hogy emlékezni fogok rá mi történt ott...
Emlékszem. Beletettem minden karakterbe - akkor belementek mert pont zt játszották hogy velem vannak a judussal - hogy mutassa meg mindegyik milyen szeret lenni a legjobban és miben a legerősebb mit szeret a legjobban csinálni... a ruben már akkor tudta a judussal együtt hogy abból nagy vérengzés lesz... mind a kettő húztaa száját de még remnykedtek aban hogy ki fogják tudni játszani a karaktereimet mert a sanyiét is ki tudták játszani... nem sikerült... meg is öltek ők ott valakit maguk közül... volt egy rész ahova becsábított a ruben hogy bújjak bele a tekés részél... kellemes volt eldumáltunk tekéztünk de a filmbe a jelenetet úgy vették fel hogy többen belebújtak pl a rufi és ő meg a kislányokkal szeretett baszni amelyiknek még nincs szőr a pináján és nem is borotválja... annak egy másik srác csapta a kezére a golyót... de a ruben úgy akarta előadni mintha az is én lettem volna... rájött hogy nem fog menni... a haverja meg keménykedett mindenkivel azt meg megvertem egy párszor a ruben meg a haverja el is húztak onnan nem bírták a dolgot egy idő után... teli volt kiskorú kurvákkal az egész film... szóval ennyit a rubenről... kérdezte hogy ha nem áll le a srác akkor hagytam volna hogy lelője e... mondtam hogy igen... miért? kérdi mert tudom hogy a sanyi mindegyikőtöket beépülésre szánt és a legjobb kezébe adta a pisztolyt... ti meg hűséget fogadtatok neki és te ruben ki is tudod játszani a sanyi karaktereit már akkor ki tudtad azért akart benneteket holtan és azért lövetett le benneteket téged is, mert már nem tudott "megbízni" bennetek ami azt jelenti nála hogy nem volt képes uralni az elméteket ki tudtatok lépni az uralmából... szóval aki ilyen urat szolgál mint a sanyi az azt érdemli amit az ilyen úr ad neki... azért hagytam volna hogy meghaljon... de amikor odaértem közbeléptem persze a magam módján a magam keretei között a mgam céljait szem előtt tartva és a sanyit vettem célba nem a magnumos srácot... persze akkor egyenlőre csak fejben ígéret formájában de a sanyi tudta hogy nem viccelek.
---
Szóval az imre küldte az orosz helikoptereket persze ő a mieink ellen akarta őket feldobni a pettkóék gálék oldalán, de az már neki se ment... "Benne van fiam... hát saját show-ja van a tv-ben... a fábri show-t ő csinálta... azt mondta kitúrták onnan pedig ez nem igaz.. .csak visszahúzódott egy időre vissza vissza szökve hogy az irányítás üzeneteit le tudja adni személyesen is... ki is provokáltattuk a már feltört embereivel hogy menjen be ő személyesen hogy leadja az utasítást mit akar mert nem hiszik el hogy ő tényleg ezt akarja... leadta személyesen.. bement és belebújt minden gond nélkül... ellenünk... szarházi az imre méghozzá mocskosul ravasz.
---
Megmérgeztük őket. Aki nem aktiválta a csomagokat amiket a kiképzésen átadtam mindenkinek az alárendeléssel, az meghalt volna. Mi is bevettük ugyanazt a mérget... Az öreg masa tudta... adtam neki nyálmintát is meg vizet is vitt magával haza... ott egyszer megcsinálta.. .sajnos onnan vissza tudnak fordulni... de legalább onnantól tudtuk mi is használni és a triggereket ki tudtuk takarítani a fejünkből meg csináltunk egy semlegesítőt a jövőbeliek ellen... apám tesói se hitték el hogy működik a csomag... lárifári... mondták... ott nem volt választásuk... csináltam egy vizipisztolybból egy darts fegyvert és beadtam hogy abban van az antiszérum... felvettük a műsort hogy ki hogyan reagál... azért kellett a duma ezzel kapcsoltban hogy csináljuk a feszültséget... és kibújjon a dolog... aki élni akart az meg kellett hogy csinálja teljes szivéből ahhoz hogy kijöjjön onnan élve...
---
A pettkóék a muteben se tudták ellopni a cuccainkat... leolvasztottuk mindet.. csak addig használhatták amíg a frorgatás ment... a rózsavölgyi is belebújt a rubne buzi karakterébe nagyon tetszett neki... de mondta utána hogy akkora állatok voltak ott mind hogy elképesztő és állandóan ment a szivatás meg a verekedés végig.
---
És a révai is beállt a pettkóékhoz... apu jelezte hogy így van... a laci meg ott szabadkozott hogy de apám kérte meg hogy menjen be oda... ez igaz volt de utána jelezte hogy a laci eladta magát nekik ettől függetlenül... megint és ismételten...
---
Egyébként ez a borzalmak közötti zenehallgatás apu ötlete volt... és kiderült valahogy korában is már és a pettkóék felhasználták arra hogy egymásnak ugrasszanak bennünket... ár is jötünk erre... és apu ezért adta ki az egyik fontos történetemet... de arról is kiderült hogy az is kikerült már korábban nem apu szivárogtatta ki hanem el tudták lopni valahogy...
---
A gumis akkor tudta meg hogy milyen erős vagyok apámmal amikor a rétegződésnél belement hogy akkor azt elfelejti... el is felejtette a lányával együtt mert azt is odahítuk az is ott figyelt... utána valamelyik magyarázta neki... meg is próbált verni engem a kamu bunyó leple alatt egyre keményebbeket ütött azt hitte hogy apám irányít és ő fog le vagy ne mtudok nagyobat ütni... figyelmeztettem majd amikor meguntam elvertem keményen úgy hogy kamunak tűnjön de belevittem az erőt hogy tudja mi van... akkor magyarázhatott már a többinek ahogy akart addigra mindenki tudta hogy kamuból bunyózunk nem hivatkozhatott arr ahogy jajj a gyerek tényleg megvert... megvertem.. úgy fájt mindene hogy el is tűnt egy időre... valamelyik próbálja lebegtetni egyébként most is ezt a dolgot... a rubennel kapcsolatban is volt hogy apu azt mondta hogy az ő embere de később kiderült hogy őt is átbassza úgy ahogy nem szégyelli... Miután meg apuék kiszorítottak az után meg már ne mkövettem mit művelnek, de a jelenlegi helyzet mutatja hogy semmi jót nem csináltak azaz nem dolgoztak azon amin kellett volna hogy a célunkat elérjük... egyik se.
---
A bíróság meg olyan lett mint a megállító hálózat... arra se volt akkora szükségük viszont dolgoztatni kellett a többit hogy meg tudjk fogni ezeket... és ennek fejében tudtuk emelni a szintet... mert ebből pénzt remélt a legtöbb. A bíróság meg ugyanilyen dolog volt... felhasználta apu valamire dolgozott velük külön... de a kovács valahonnan tudta hogy figyeljük kkiket vesz maga alá, mert ugyanazokat használta erre, nem toborzott mást újakat... tudta hogy felhasználjuk a felderítésre valaki szólt neki.
Szóval a mute alatt volt ilyen is olyan is... a judus csinált hozzá egy csomó karaktert a pettkóékkal amikben jól szórakoztak és mindenki a legjobb legszociálisabb oldalát hozta elő... hogy egy nagy parti legyen az egész ahol ők jól érzik magukat és ebben is benne volt a ruben is... megpróbálták azt is hogy azokba a karakterekbe beleírnak valami durvát amiket mi csináltunk meg hárman a judus ruben meg én... hogy majd rám lehessen kenni hogy én tettem bele hogy ilyen meg olyan brutális legyen... egy szart... felvettük azt is hogy mit tettem én bele...
a kérdés most is az amit apámnak sokszor feltettem.. .ha mind a mi oldalunkon áll akkor ki előtt kell eljátszani hogy jajj ez meg az... mert akkor csak meg kellene csinálni hiszen ezek irányítanak mindenkit alattuk nem más... akkor apám mindig elmondta hogy azért mert nem mind a mi oldalunkon áll... szerintem egyik se áll a mi oldalunkon.. a judus hozott egyébként példát is hogy nézd meg mit műveltek ezzel meg azzal amikor kiállt a gyerek mellett... őt is a janiéknak kellett eltüntetniük máshova... kiderült hogy a judus irányította a támadást az ellen a csaj ellen... ő szervezte valamelyiknek... persze szólt apunek hogy szegény csajt állandóan bántják... ó szegény...
kapott érte egy csomó pénzt nem kis pénzt hanem milliókat.. .de szóltam a janinak... mondta a rubennek... szóval ilyenek ezek... szarházik és még el is adják magukat hogy ők a jók... közben csinálják a feszültséget és kicsinálnak mindenkit aki az útjukba kerül aki ezért a célért kiáll hogy ők maguk jól és gazdagon élhessenek... ezek ők... a patkányok... de szóltam... nem halt bele csak egy kicsit megtúráztattuk... utána megtúráztattam én is a judust keményen ahogy ő is a csajt és a pénzt is khajtottam belőle az utolsó fillérig amit kapott ezért... akkor se hagyta abba megint belement csak ez után már óvatosabb volt és vigyázott hogy én meg ne tudjam hogy mit művel... ezért akarták hogy legyek kiszorítva, hogy ne legyen olyan aki őket azokat akik ezt a mocskot élvezik megtúráztatja... és csak ők maradhassanak akik ezt a szart a végtelenségig akarják folytatni...
A rubennel kapcsoltban kellett tisztáznom apuval hogy én nem gondolkodhatok úgy mint ő és nem mehetek bele abba hogy langyos embereket hagyok tsztázatlan hogy ki kicsoda szerintem... apu azt mondta a ruben segít neki... lehet hogy így volt nekem is sokna segítettek ezek közül de mind szarházi volt és mind beleakott olyat amitől a segítsége ne msegítség volt hanem pont az ellenkezője... és nekem nyíltan ezt tisztáznom kellett és ki kellett elemeznem, mert nekem ez a dolgom ezt vállaltam hogy megmondom hogy ki mit csinál és merre tart és mutatom a tiszta irányt a többinek... ezért apámnak az a taktikája hogy megrendezte és eljátszatta velük a kamut és engem át akart verni vele, nem volt helyes... több szempontból se... egyrészt azoknak a bizalmát is aláásta akik megbíztak az éleslátásomban másrészt engem is kicsinált idegileg és rájöttem hogy ez is a sanyi meg aezeknek a szarháziknak a célja ezzel hogy ebben az állapotban tartsák apámat és kénytelen legyen ilyen taktikát alkalmazni... azért is túráztattam meg mindenkit aki olyankonak esett neki akik nyíltna vállalták hogy dolgoznak a célomért vagy mellettem kiálltak... ezzel is visszaéltek ezután... pl ráparancsoltak embereikre hogy tegyék meg hogy kiállnak mellettem meg a célom mellett és utána meghajtották őket és meghurcolták őket... mi meg kénytelenek voltunk valamit tenni értük is holott azok is ugyanolyan szarházik voltak a legtöbb... eldugtuk őket valahova hogy ne találják meg őket majd otfelejtettük ha valaki kereste őket akkor előszedtük mint az alapit... az is valami melóhelyen dolgozott sokáig hogy ne legyen útban a varga gabi előszedette velünk mert ő nem találta meg... beraktuk egy karakterbe egy jó erősbe és otthagytuk hadd dolgozzon valami rabszolgatelepen... ha meg felébredt akkor adtunk nekik valami feladatot ki mire volt hajlandó... a legtöbb szart se segített nekünk de néha akadt olyan is aki rájött hogy jobb nálunk mint amott ritka kivétel volt az ilyen de akadt ilyen is...
Szóval azt mondtam apunak hogy ha van ilyen embere akit beépített vagy az övék de segít nek is azokat a végén neki kell tisztáznia nem nekem, mert én az alapján fogom őket megítélni amit én tapasztaltam velük kapcsolatban és amit én láttam abból amit műveltek... a révai pl rendszeresen hazudott és sokszor ejtettem le hogy megszívja emezekkel... végül úgy döntött hogy megcsinálja az alárendelést úgy ahogy mondom "laci ez nem improvizációs gyakorlat, meg akarod csinálni vagy sem... ha igen akkor AZT CSINÁLDD AMIT MONDOK ÉS ÚGY CSINÁLD AHOGY MONDOM! Sehol se térj el tőle és ne tegyél bele variációt semmit se..." Végül azt mondta megcsinálta... csak az a helyzet hogy olyan is volt aki megcsinálta és visszafordult, mert azt is meg lehet tenni... csak akkor a csomagjaink lezárulnak abban a pillanatban ahonnan visszafordulnak vagy eltérnek a célunktól... és jön a pofon keményen... ne megy ilyen esett pofára nem egyszer...
A gumis szarházi és ezek szerint ez a szomszéd is mert a lapit elengedte holott megígérte hogy itt fogja majd... úgy egyeztünk meg... sőt akkor ki is szivárogtatta hogy ő fogja majd meg a lapit... pontosan azért hogy a töbi tudjon erről és meg is ígérte nekik hogy jó majd elengedi... és azt is kijátszott ahogy "de én úgy tudom hogy a lapi is nektek segít..." jól van mondom akkor biztosan úgy van ha te úgy tudod... és aból már tudtuk hogy ő is egy patkány... csak az alját tudták átverni ezzel de azt igen... ő is tudta hogy én tudom hogy ő hova tartozik meg én is tudtam hogy mi van... és akkor még a szemembe röhögött hogy úgyse tudsz te itt semmit se csinálni... mit erőlködsz... zsidó az patkány szarházi nem ember...
---
A judus szervezte a ruben körüli emberfogást.. ő hozta oda a hangát a donátot, a kertész annát, később a dorka vette át a szerepét, a renátó is ennek volt az egyik katonája... a farkas zsuzsi.. ja igen neki is szerbeztek kamu ügyet a bíróságra a vargáék, hogy legyn mivel foglalkozniuk... közbne a zsuzsiról is van igaz anyag arró lhogy mit művel szadistaként a titkolt pincék mélyén... a varga gabi csinált neki egy karaktert amibe belebújtatta és abban akarta megfogni ő (márnimt a varga gabi) a zsuzsit... képzelheted... kicseréltem a maszkot neki... a zsuzsi akkor már sejtette hogy fel akarja ültetni a vg én meg szóltam neki... közben kénytelen volt belebújni ebbe és így én is be tudtam tenni neki egy plugint a fejébe... ment a sakkozás...
 a judus mindig arra hivatkozott hogy "mert nekem ez a feladatom..." "De ki adta neked ezt a feladatot?" kérdi a ruben "Hát nem tudom..." dehogynem tudta ő maga volt... senki más... megkérte a pettkó csillát hogy segítsen neki és játtsza el hogy ő irányítja... jól meghajtotuk a csillát ezért akkor ki is akadt rá teljesen a judus meg minden félelem nélkül röhögött rajta... utána hagytam hogy a pettkóék is meghajtsák a judust keményen... hogy tanuljon... mert neki nem számított semmi se.... másokkal olyan könnyedén elszórakozott a legdurvább szadizmussal hogy röhögött közben... amikor ő került ilyen helyzetbe akkor meg pislogott csak...
---
ja tényleg a ruben volt az a sanyi takarítói közül aki nem csak takarított utána hanem el is tette a bizonyítékokat... hoppssz... így tudtuk betenni a lapi mellé, mert a sanyi kénytelen volt hazudni róla hogy a ruben kicsoda és megbízhat e benne a lapi... azért akarta megölni a sanyi azaz az összes takarítóját meg akarta ölni, mert arra jött rá hogy egyik begyűjtötte a bizonyítékokat csak arra nem jött rá hogy melyik volt az... nem tudta hogy a ruben volt... akkor apu is ott volt elosztottuk a dolgot én mutattam magam az imi meg apu meg a szabolcs meg a háttérben dolgoztak, de a sanyi nem ment volna onnan sehova ha nem állítja le az emberét... valamire lőttem egyébként azt hiszem a pisztolyt kellett kilőnöm a srác kezéből. De megvan minden abból... és akkor lehet hogy másról is gyűjtött a ruben bizonyítékokat lehet hogy a lapiról is van neki... huppssza...
---
látom a kovácsné aranka pacifaszt kedvelő itt a zsilipben próbált háromszögelni... ez a legjob pozíció... három ember háromszögben körbeveszi a célpontot és úgy próbálják együtt megcsúsztatni az elméjét... mint a telefonnál csak természetes alapon... a gyuriczát próbálták fedezni meg tisztára mosni... hogy az andinak én mondtam hogy adja el a lakókocsit... hahaha persze leégettem a végén midnent benne, hiszen tudtam végig hogy egy patkány valahol.. cska komolyan felkészült.. .virág az asztalra meg ilyenek... kevset beszélt stb... az apja meg mások is segítettek neki... pl az ilyen apróságokban hogy virág legyen az asztalon az egyik olyan nő adta neki a tippet aki nagyon erős volt még az asztalon is érzetem hogy micsoda erő lapul benne... a gyuriczáék rá is szálltak utána keményen ezért... az andika megjegyezte hogy ki volt az és neki is esett a gyurcza patkány család...
ja tényleg a ruben mondta is hogy van mindenkiről bizonyítéka... az egész csapatról mert mind szarházi volt... a renátótól kezdve a farkas zsuzsán át a juduson kersztül a gyuriczáig mind rohadt.
---
Ja apu testvérei nem szarházik a papa machete amikor mondta a papának hogy az idősebbik kettő háttt... akkor kacsintott ohozzá... ők mentek a brutál vonalon vagy mittudom én... az öreg masára lett kihegyezve az a találkozó is a tenger alatti bunkerben... és hogy ne fogjon gyanút akkor még ez nem derülhetett ki.
---
A kővágó család meg még a nagyapai ágról beépülők voltak a sátánista hálózatba méghozá igen jók... mármint a kristóf apjának a nagyapja az egyik ágról vagy mindegyikről a fene tudja már hogy volt ez, de volt valaki a családban aki megtartotta a szeretet törvényéről szóló tudást legalább... a kristófot meg elkepta a sanyi és bekondícionálta azért kellett eltávolítani... 89 óta a kővágó apukának meg kellett beszélnie a papáva lhogy mikor hova mennyi pénzt küld és utal.. az ő családjuk volt a legjob szálítóhálózatban... ami amikor kibukott mind a gálék mind a pettkóék szívtáka fogukat, mert ez azt jelentette hogy korábbról is midnent tudtunk amit velük szállíttattak és szinte midnent aminek pontosan és titokban teljes titokban kellett eljutnia vlahova azt ők intézték... az emebreiket meg kiképeztük és nagy számban fordultak meg sikerrel szóval segítettek nekünk mindenről tudtunk amit vittek... maszkokat pénzt, technikát, eszközt fegyvert embert stb... a kristóf szívott sokat amiett hogy elkerült a sanyihoz... a kővágó lányok - hát azok is kurvák lettek... olyanok amilyenek...
A kővágó apuka gyakorlatilag örült végül is annak hogy nekünk és velünk dolgozik. kicsit bepróbálkozott de amikor ráléptünk a pöcsükre akkor azonnal megértették hogy már nem rúgnak labdába és függenek attól hogy mi hogyan döntünk. Ezért kellet tnyílttá tenni a hovatartozásukat akkor lent a sugóparton a gálék és a pettkóék előtt...
---
Ja a révai segített a rubennek egy csomót mg dolgoztak is együtt azóta... emlékszem hogy a laci megkapta az én puskámat egy időre azt használta... custom built weapon... speciálisan főleg városi harcra... megbízható pontos halk fegyver ami kis helyen elfér.
---
A rubennek én csináltam a kamerát fejlesztettem neki egy olyat amit be tudott tenni a aszkja alá és akárhol ki tudta dugni a hegyét a kapcsolóját meg helyezni tudta akárhova hogy ne legyen feltűnő amikor ki be kapcsolgatja. Így ő lett a mozgó kameramen... és így takarított a sanyinak, majd a lapinak is talán... meg így lógott a díszes galerivel... kapott egy csomó ilyet ha tönkremegy akkor legyen csere vagy midnen maszkját teli tudja rakni velük. meg apu azt mondta hogy ez jó és ezt tovább is gondolhatnám hogy midnen maszkunkba rendsezresítve legyen... nagyobb tárhellyel meg több szállal... csak az elektronikus álca volt gond egy darabig... majd azt is sikerült megoldani... ja tényleg a révai lacinak is adott később valamiért ilyenekből...
---
A varga csinált valamit ott pécsett ami miatt fel kellett számolnia a varga gábor karaktert... akkor azért kussoltunk el mind mert ha kiderül hogy mit csinált akkor ott neki vége lett volna és ez még most se derülhet ki mert most is megtörténhet... a laci meg is kérdezte hogy miért nem hagyjuk hogy végre megtörténjen és ez a szarházi lekerüljön a térképről végleg...
Akkor utaltam rá és elküldtem apuhoz hogy hozza össze az egyik emberünkkel aki afganisztán történetét igen jól ismeri... ott páldául az történt hogy a területi irányítókat kinyírták... vagyis meghalt az aki ott rendet tartott... - sokáig ránk kenték a dolgot de nem mi öltük meg őket, hanem emezek pontosan abból a célból hogy ott hosszú időre harc legyen, mert oda jelölték ki a herointermelés központját... szóval ott pontosan az történt hogy lekerült az egyi kigen nagy hatalmú vezető és az alatta lévő területi irányítók és a megosztott csoportok a szomszédos országokban oroszország usa és a többi egymásnak estek... majd 40 év háború következett ami gyakorlatilag majdnem még ma is tart helyenként... szóval valami ilyesmit kockáztatnánk vagy kockáztattunk volna a nyolcvanas években ha leszedjük őket... ukrajnában is kiesett az egyik ilyen területi irányító ráadásul ne mis volt olyan nagy vezér csak kis helyi szutyok és a sok munkának köszönhetően nem lett belőle nagyobb katonai megmozdulás... amit már ott elvégeztünk...
Szóval akkor a laci is megbékélt azzal hogy egy ekkora rohadékot még mi tartunk életben és védünk mint a varga gábor.... szóval nem sokkal ez után fel is számolta a karakterét... és elhúzott... abban is én segítettem neki hogy hogyan van vége egy ilyen betegségnek mint az mdp... pedig azt is ők csinálják egyébként ---
gondoskodtunk arról hogy legyen egy csapat körülötte akik csinálták az emberfogást amit ők csináltak velünk... csak most fordítva... meg behatároltuk apuval hogy hova mehet és milyen lehetőségei vannak...
---
A Kőváriról kiderült hogy az is a sanyi embere... A gyuri segített ott a zsuzsi segített, a móni-rajnai virág a vargáék embere volt nagyjából alájuk tartozott, az alexandrás csávóról még mindig nincs tiszta képem... a nyomingerek a rózsavölgyi emberei voltak és nem is voltak nyomorékok jószerivel... a bergmann évi szintén kérdéses számomra de szerintem az csúnya sátánista családból való... a kövér csaj szintén a vargáék embere volt... az eszter szemét... a kövér gyógytornász melinda szarházi sátánista tősgyökeres szutyokszarházi... a zsombitra nem emlékszem hogy mi volt.. az esztt valamelyik kurvája volt... de végül az segített nekem személyesen... szóval kérdőjel... elcsúszott vagy mi nem tudom...
A boncit még mindig ne mtudom.. .tudo mhogy az övé volt a szigetvári takarék azt ő csinálta szóval ezek közé tartozott meg a farkas zsizsi megbízható partnere volt szóval igen valószínűleg sáros... bár mintha nála lett volan bizonyíték a zsuzsi ellen... csak arra nem emlékszem hogy ő azt önként adta oda vagy mi vettük el tőle... kérdőjel talán apu emlékszik erre...
---
Az alexadrás srác vágül lehet hogy a mienk több pozitív emlékem is van róla de nem vagyok ebben se biztos... apu még valahová betette talán dolgzni mintha rémlene ez is de vele is azt csinálta mint a révaival, hogy állandóan hazudott nekem róla... és egy idő után már nem utdtam eldönteni a beállított hamis emlékek miatt hogy kik is ők valójában és hova tartoznak... nem értettem miért csinálta ezt így apu és nagyon idegesítő volt és most még jobban az... hogy előttem hazudozott róluk és nekem nem mondta meg hogy ki mit csinál... és hova tartozik.. hogy legalább egyértelműen tudjam itt a végén... ez baromi nehéz így... de a laci is sokszor hibásan csinálta a dolgot mert kért hogy emlékezzek így meg úgy erre meg arra és amikor így vagy úgy emlékeztem és e miatt engem a tudatomból ilyne és ilyen reakciók mozgattak az emléknyom miatt akkor számon kérte hogy miért csinálom azt emg azt.. .akkor rájött hogy ő kérte hogy így legyen ezért meg azért és ment ez a sakk többször is... ezért egy idő után ki kellett alakítani azt is hogy amikor megkért hogy így vagy úgy emlékezzek valamire akkor végig kellett azt is gondolnia hogy ő mit fog reagálni vagy hogy legyen valami megoldás arra hogy ne essünk egymásnak a beállított a szarházikat átverni szándékozó emléknyomok és emlékeztetők miatt... leglaább mi ne cseszegessük egymást fölöslegesen...
Apám meg ezt vagy nem értette meg vagy én nem is tudom hogy miért csinálta ennyire iszonyatosra ezt az egészet... tudom hogy sokan figyelték meg ő még akkor is dolgozott ezekkel, de akkor is azért ha összeültünk volna lett volna más megoldás.. .azt mondta hogy azért csinálta úgy mert nem tudott összeülni senkivel... ja ezért... mindegy csak legyen végre már vége elegem van ebből a süket csaendből meg a zombikból meg a nesze semmi fogd meg jól fejbedumából...
---
Eszembe jutott az is hogy a pöcsbuzerátort meg azért szívtam meg és került bele a megállapodásba amikor a fejlesztésekről tárgaltunk, mert ők erre játszottak és én meg kitaláltam hogy amikor ők éljeneznek majd hogy megeszem, akkor a papáék meghajtják őket hogy minden laborjukba engedjenek be a világ minden részén és mutassanak meg midnent amilyük van ezáltal... akkor hajtotuk meg őket... amíg ők azon ujjongtak hogy ezt át tudták nyomni rajtunk... azaz rajtam... ezzel akartak megölni és őrületbe kergetni... ezt is körbehajtós rendszerben csináltatják midnenkivel ezért terjesztették el midnenhol és adták oda mindenkinek a köhögtetővel meg a pöcs és pinabuzerátorral... ezeket a legkönnyeb bemérni, mert teli vannak levegőbuborákokkal és az jól bemérhető... meg egyszerű megcsinálni nem kell hozzá akkora tudományos ismeret senkinek össze tudja rakni még az alja is... szóval ez olt az ára annak hogy midnegyik beengedett az összes laborjukba és technikai rejtekhelyükre... átvittük rajtuk...
sajnos ennek én fizetem az árát a legsúlyosabban...
---
a kerek világos zsuzsival kapcsolatban merült fel némi zizegés hogy ő a sanyi rokona valami távoli ágról... kiderült hogy azért nem annyira távoli ágról rokonok és a móni beköpése szerint évi kétszer találkoztak... ja igen és a helyi csoportok viszont megtettek bizonyos óvintézkedéseket és figyelték folyamatosan és az infókkal is csínján bántak... sőt a gyurival is vigyázni kellett... kicsit később a laci kiderítette... mert ott örültünk hogy milyen jó hogy vannak még rajtunk kívül mások is akik gondolkodnak és cselekdenek is... kiderült hogy mi csináltuk az előkészületeket e tekintetben mert a papa hívta fel a figyelmemet erre a nőre vagy inkább csajra... és az is kiderült hogy a zsuzsi igenis értékes infókat szállított a sanyi számára... ezért kapott későb a gyuri is pofonokat mert ezek közben megállapodtak valamiben kerülőúton... Ja kicsit később rájöttem hogy a kerek világos zsuzsi a sanyi lánya!!!
Az ám.. .a papa szólt erről és felmértük hogy jó lesz a sanyit etetni rajta keresztül... már akkor tudtam hogy szarházi csak el kellett felejtenem.. .a gyurival együtt rengeteg pénzt loptak azok is maguknak a rendszerből... mielőtt lelécelt onnan még leszopott és meghajtott a bütykös székben.. hgy segítsek nek ia végén.. .az alexandrás srác meg kért pénzt tőle hogy ő is meghajtson engem hogy segítsek neki k a végén a zsuzsinak is meg neki is... azért ne mtudom eldönteni a kis sumák tényleg meg tudott hajtani... de azért eszembe jutnak a dolgaik lassacskán...
A móni meg elkezdett eljárogatni valami csoportba... hogy hátha fejlődni fog és változik először ketten az anyjukkal... ja ez a kutyás nő volt a rajnainé... ő volt a fa alatt uporgó manipulátor... most is benne van a manipulációs szutyok... talán elkezdtek valamit talán nem a töbiek akik figyelik őket azok tudnák megmondani.. .de a rajnai család egyértelműen ezek közé tartozik és az én tapasztalatom is ez velük kapcsolatban... sőt a felelősségük óriási ők vállalták a vér mítoszának a fenttartását az aljában... a lebegtetős elmetrükk mesterei...
---
Coup De Torchon - elég sok mindenki szerepel a filmben a ruben apja indít a főszereplő karakterében de ott volt a pettkó is a major is, a judus anyja, a gyuriczáné, a pisti a karbantartó apja vagy ő nem tudom már biztosan, a móni anyja a tanítónőben többnyire de cserélgették egymást... a ruben faterja is gyűjtött be bizonyítékot a gyuriczáékról... felvette amint a véráldozatot bemutatják, az is megvan... viszont utána mivel ő már nem hitt apunak hogy ezeket le lehet győzni nem adta oda hanem eldugta a felvételt és kialkudott vele magának valami életet hogy legyen valamije hogy lehessen élete és elfelejtett mindent. Apu segített neki. Úgy egyeztek meg a gyuriczáékkal hogy amíg őt és a gyerekeit békén hagyják élni addig nem fog előkerülni a bizonyíték és elfelejti. Ezért a rubennel meghajtottuk amikor ez kiderült hogy előszedje. Elő is vette és beállt újra. A ruben csinálta meg vele a kiképzést. "Változott bármi azóta?" kérdi aput apu nevet "Igen. Megnőtt a fiam." nevet az imre néz "Mindkettő?" "Mind a kettő bizony." nevet megint apu "Most már ők viszik a prímet."
A ruben boldog volt... akkor ünnepeltünk unicummal meg jointtal, persze csak hogy meglegyen a fedőtörténet... mert jöttek az éviék de a ruben csak ennyit mondott: "Péter hát visszakaptam az apukámat. Újra van apám."
Szóval a gyuriczáékról is van igazi zsidó szarházi véráldozatos felvétel a sátánizmus velejéről a zsidó emberi véráldozatról... Ezért kezdett el a gumis imre haverkodni apuval és változtatott a stratégiáján - mert előtte az is úgy beszélt vele mintha a kapcarongya lenne de a ruben apjával is... szóval azért váltot a haverkodásra és azért oldalgott apám mellé ez a szarházi, mert nem volt apám kezében ugyan a bizonyíték de megvolt és fennállt a veszélye hogy előkerülhet. És elő is került. Megvan.
A kerek világnál elővettük csak egy részletet megmutattunk belőle nekik, a bergmann évi munkába is fogott hogy nekiálljon diszkreditálni "ez nekik bizonyíték... hát alig látszik valami az lehet egy árnyék is..." a varga gabi mindjárt üzent is neki "évi azt üzeni a pettkóék, hogy fogd be a pofádat mert nagyon rosszul jársz..." merthogy ők is ott voltak... szarházi sátánista zsidók azok is...
amikor erre rájöttem - odajött a ruben egyszer a kerek világba - akkor kiálltam egy kicsit üvöltözni a gesztenyésben hogy szarházi sátánista zsidók rohasztjátok a világot... mg ilyeneket.. a bergmann ki volt akadva hogy "ilyet megtehet büntetlenül" méltatlankodott a melindának az meg "hát látod és senki meg se mozdul hogy csináljanak valamit..." meg "mit képzel ez magáról..." meg ilyeneket... tetves férgek...
---
ja és amikor a ruben feljött oda a kerek világhoz és dumáltunk egyszer csak szóba került az a dallam hogy azt apu meg az imi együtt csinálták amit a pettkóék is felhasználtak valami filmjükben később... a nugis gitárzene... "ja az... azt én is sokat hallgattam fejben peti..." nézek nagyot kérdőn a laci nevet "úgy bizony.. hát én is takarítottam ezeknek..." nézek megint laci hatásszünetet tart nevet "Úgy bizony nekem is vanak felvételeim meg bizonyítékaim ám..." "De kiről vagy kinek?" kérdem "Hát a kalocsai családról meg a kaczorékról... nem önszántukból segítettek neked azok se..." nézek félig szomorúan félig örömmel laci nevet nekem helyére kerül pár dolog közben...
A máté mondta egyszer hogy az a két srác akik a csocsónál egyszer egy egyszerű csellel arattak a bajnokság alatt, azok a kalocsai emberei voltak.. nekem azt hazudták hogy a csabin dolgoznak hogy megfordítsák... a laci kérdezte hogy kik ezek és mit csinálnak... mondtam neki és amíg ki nem derül az ellenkezője addig hagyják őket, de ne tévesszék szem elől... a máték ésőbb mondta nekem hogy az kamu, mert azok a csabi emberei... ha jól emlékszem a máté lett odatéve ezek helyett pótlásnak amikor rájöttem hogy ezek semmit se csinálnak... csak fel tudtam azokat is hasnzálni én is pár dologra azért maradtak azt hiszem.. .valahol máshol talán dolgoztak valamit olyan helyen ahova senkit se szivesen küldtem volna be, de ők elég szarok voltak hozzá mégis meg tudtam velük oldatni pár feladatot úgy hogy ők ne mtudták mit csinálnak valójában... ja ezt el is mondtam a lacinak... feltörtek egy másik csoportot vagy embert... adtam nekik egy feladatot úgy hogy nem az volt a cél és a történet ami az én célom volt, de náluk átment odamentek a kalocsai csabához hogy ezt megcsinálják e az meg mondta hogy ja az mehet.. a csabi meg nem tudta hogy ezzel amit mondtam nekik egy akadályt elhárítanak és megtörnek egy keretrendszerbeli korlátot azzal amit csináltattam velük... onnan már tudtunk velük dolgozni... azoknak meg midnegy volt annyira meg lettek törve a kalocsai család által hogy szerintem azok végleg elbutultak bár nem tudom...
---
A néma - Mute - a pettkóéknek csak a végén amikor már készen volt a vágás akkor küldte el a film címét a ruben... csináltak ők is egy csomó jelenetet meg a ruben is felhasználta emlékeztetőknek és a végső jog az övé volt hogy mit vág össze belőle... pont akkor unicumoztunk a rubennel amikor elküldte nekik a címet.... "Mute." "A néma!" kiáltott fel a rizsa őszinte rémülettel... tudták hogy ez mit jelent.. .akkor valamelyik poénkodott és előszedte a hofit ott volt egy előadása a pek-ben "ha én egyszer kinyitom a számat... ha én elkezdek beszélni..." merthogy volt egy srác a machete vette gondjai alá a szülei meghaltak, de azok tőzsgyökeres sátánisták voltak... a papa foglalkozott vele, majd amikor kezdett kibukni belőle is a korai kondícionálás szélnek eresztette majd lesz vele valami. Hát ezek szépen fel is karolták és vitték is mindenhova. Viszont machete papa odairányított hozzá egyszer és foglalkoztam vele... sikerült rávenni hogy ő is gyűjtsön anyagot ezekről... és ő meg is csinálta. Pécsen odahozták szembesítésre... amikor ez megtörtént én elhűltem a drogos elmebeteg őrült gyilkos elkezdett beszélni... és amit mondott... hát volt anyaga bőven mindegyikről szinte.. akkor altattuk a töbit hogy európába nem hozta át a rögzítő cuccot... de áthozta bizony.. a pettkóék akkor ki is voltak rávették a rubent hogy kérdezzen rá miért ez lett a címe... beszartak. Joggal teszem hozzá. A némát vitték nagyon sok olyan helyre ahol szinte nyíltan beszéltek meg mindent egymás között voltak figyelők nélkül... a srác utána a mátéval dolgozott és tovább fejlődött úgy tűnt hogy megfogta... elkapta ezt a dolgot és megcsinálta az alárendelést. A mozgó rehabos csoport segített neki leszokni a drogokról nem élte volna túl ezek meg nem foglalkoztak vele...
De örültem a meglepetésnek akkor hihetetlen érzés volt azt az embert beszélni hallani ráadásul magyarul... mert megtanult közben magyarul is.
A Ruben faterja is beállt újra dolgozni el is ment egy csomó helyre - kiderült hogy ő továbbadta a technikát és szervezett ő is egy csomó embert akik folytatták és gyűjtötték az anyagokat ezekről miket szerveznek és csinálnak. Egyre több ilyen elhallgatott és rejtett felvétel került elő...
Azokat a cuccokat a petrovácz péte csinálta akkor amikor apám ezt elkezdte de ő is úgy kiszállt mint a ruben apja egy idő után és ne mcsinált semmit se hogy békén hagyják... Amikor megkerestük mert ne mvolt aki gyártsa feltűnés nélkül a megfigyelő cuccokat akkor igen nagy kockázatot válaltunk azzal hogy őt kértük meg... a szakmai büszkesége miatt állandóan azon gondolkodott hogy hoga nműködik a dolog, mert azt nem mondhattuk el neki. De nem jött rá és nem adta ki senkinek se ha rájött is... azóta is ő gyártotta a többieknek a felvételeket lehetővé tevő cuccokat amiket a maszkok alá rejtettünk... mozgó kameramanek fasza mikrofonnal... "olyan mintha ott lenne a szája előtt a mikrofon..." "mert ott van..."
A ruben és a laci is meglepődött amikor kiderült hogy a kapcsolóra semmi szükség ne mvolt a cuccunkhoz... "Nem bíztál bennünk peti?" kérdezte a laci "Nem." majd kis szünet után "meg kellett róla győződnöm hogy a legnagyobb terhelés mellett is kiálltok és megmaradtok a célunk mellett, és ezt csak azoknak mondhatjátok el akikről kiderül ugyanez. És mivel nem okozhattunk nem csinálahhtunk ilyen tesztet csak élesben derül ki hogy mi van, ezért meg kellett várnunk hogy ezek rátok nehezedjenek teljes súlyukkal, amíg a természet meg nem teszi ezt helyettünk..." Nincs ugyanis terhelés teszt... eleinte csináltunk ilyet de elvetettük mert ki tudják játszani... ak bekerül hozzán kaz addig nem kerül a megbízható emberek közé amíg nem került olyan helyzetbe ahol midnen erejére szüksége volt ahhoz hogy megmaradjon a célunk mellett... később ezen is finomítani kellett kicsit bár ezzel nagyon óvatosan bántunk mert sok múlott rajta.
Akkor ők nevettek és mondták hogy az nagyon jó, mert meghajtották őket hogy felejtsék el bekapcsolni a cuccot... a rubennek sokszor el is szakadt a vezeték... azt is ezek csinálták neki... hogy szakítsa el... de amikor kiderült hogy úgy is felvett mindent akkor örültek, mert volt egy csomó olyan helyzet amikor ezek tudták hogy elfelejtette bekapcsolni és beszéltek nyíltan... őszintén bátran ahogy szoktak egymás között... de azok is mind megvannak... ott kiderül mindegyikről hogy ki kicsoda a valóságban... ez a kapcsoló dolog erre is jó volt... hogy felbátorodjanak azon hogy most nem veszi a ruben meg a laci és röhögtek is rajtuk hogy na nesze neked csúcstechnológia... amikor átnéztük mik vannak meg és rájöttünk hogy van elegendő anyag nagyon sok midnenről ait ezek csináltak és szerveztek és irányítottak.. .akkor elküldtek nekik egy egy részletet ezekből csak hogy tudják van csúcstehcnológia és nagyon is jól működik...
---
A gumis szomszédja felénk oldalon megendgedte nekünk hogy felszereljünk egy pár cuccot a házában is hogy figyelni tudjuk az gyuricáékat... csak az is ezeknek az emebre volt s feltételt szabott ,hogy csak akkor ha ő maga is megnézheti és visszanézheti a felvételeket... szavát adta hogy nem fogja semmire se felhasználni és nem fogja kiszivárogtatni hogy mit lát és hall, de meg akarta tartani a jogot hogy átnézhesse. Azokkal is sikerült rögzíteni pár nagyon kényes dolgot a gyuricáról meg a kis családjáról...
---
a pécsi zsinagógánál is valamelyik meg akart hajtani hogy ott is üvöltsek hogy szarhái sátánista zsidók... de akkor már kimérgelődtem magam és el is felejtettem a gesztenyésbeli dolgot... az a valaki kérdezte is hogy itt miért nem kiabálok... mondtam neki "meg különben is ki vagy te és mit akarsz, név és arc nélkül dumálsz neke maz éterből..." végül azt mondta hogy ő megmutatja magát... megm utatta... kérdem mit akar.. azt mondja hogy ezek is csinálják a véráldozatot emberrel és neki is van erről bizonyítéka... jó mondom adja oda... Azt ő oda nem adja senkinek azzal védi magát... mondja hangosan de fejben mondta hogy odaadja... végül ő is odaadta digitalizáltam azt is és feltettem a rendszerre az eredetit meg vissza a raktárba... kérdeztem hogy akar e ő vigyázni rá azt mondta most már nem kell neki... mosolygott...
---
Ja azt a különleges hangrögzítési módot a petrováccal együtt találtuk ki, és ő is megcsinálta akkor az alárendelést azért nem emlékszik hogy működik, mert nem derülhet ki ... az átjátszási módszert meg nem tudja azt megtartottuk titokban előtte de a hangrögzítés módszerét az vele dolgoztam ki... együtt csináltuk annak idején...
---
Apu azt mondta "nem basztok ki velem..." és a mamával a zavaros mamával kitalálták hogyan fogják eljátszani hogy dugnak. Apu betett egy kamerát és egy lámpát a paplan alá és felvette az egész műsort. Az egyik oldalon volt a mészáros kamerája a másion a pettkóéké a pettkóék oldalán nem gombostúzték le és felvillatották hogy látható legyen a lámpafény csak hogy tudják mi van... szóval apu nem dugta meg az anyját...
---
A ruben húga andika is dolgozott az évi mellett felvett egy csomó mindent róla. Kitaláltam neki egy trükköt azt hogy először hajtás nélkül dug majd utána hajt meg valamivel... az összebújós trükk.. .a sanyit meg rávettük hogy az évinak adja el mint megbízható csajt hogy sikerült neki kondícionálnia...
Szóval ő is összeszedett az évikéről egy csomó mindent valószínűleg.
---
A ruben a judussal azért állt össze, mert felderítette a hálózatukat hogy kik vannak benne és mi a feladatuk. A judus életcéljának tekintette hogy a buzulást elterjessze... neki ez volt a fontos. Tudat alatt beszélgetett vele sokszor mert rájöttünk hogy ő úgy ki tud szedni belőle sokmindent.. .valahogy ott őszinte volt vele ,de a mi célunkat még ott is a tudatalatti szinten is elutasította. Telejsen elrohadt de mégis maradt benne valami szerethető rész. Szerette a hatalmat hogy másokat meg tud szivatni és uralni s mindig van pénze. Egyszer a sanyi bezáratta egy börtönbe ott is átvette a prímet és a sanyi legerősebb emberét ott ki is nyíratta egymásnak ugrasztotta őket és röhögve mesélte a rubennek a dolgot tudat alatt. A renátó is ezek közé tartozik.
én is ugyanezt csináltam egyébként agyuricza lánnyal a lakókocsis túrán oroszföldön... kiszedtem belőle hogy kivel találkozik és mit csinál...
A zavaros mama is ott volt egyébként a coup de torchon ban...
---
Sao pauloban az egyik sátánista közösség bemutatott egy emberáldozatot... pontosan akkor a vargaG a kerek világan és a móni rajnai virág megerősítették hogy "péter én az utolsó lehelletemig harcolni fogok ellened." "Én is." először nem értettem mi volt ez másnap kaptam az infót erről az áldozatról. Az történt hogy a közösség egyik tagja feláldozta önmagát sorsot húztak és aki a rövidebbet húzta az végzett magával. Az áldozatban azt kérték hogy midnenki aki sátánista tartson ki élete utolsó lehelletéig ellenem és mondja ki ezt hangosan.
Az alexadrás srác is hallotta a kérést épp az asszonnyal volt valahol és csak ennyit mondott hangosan "hát én ezt ki nem mondom hangosan..." a figyelők jelezték hogy megerősítette magát az asszonnyal is emg akkor is hogy ő is halálig fog ellenem harcolni és a célom ellen.
Jót nevettem rajta hogy már csak ez van nekik.. magukat vagdoshatják fel darabokra... a helyiek a mieink közül nem léptek közbe, hagyták. Jól tették. Az ilyen csak pusztuljon.
---
Modus - A stokholmi filmsoroat... rubennek volt köze hozzá... megforgatták őket rendesen.. azt gondolták akkor hogy az a legjobb pihenő bújó és találkozóhely... a világg zsidó fővárosa stokholm.... ott vannak a legtöbben és a legjobb biztonsági rendszerekkel van felszerelve... gondolták akkor... ma már nem vagyok benne biztos hogy ezt gondolják... de lehet hogy még most is ott vannak a legtöbben...
milyen vicces hogy alfred nobelről nevezték el a béke díjat, holott ő találta fel a tnt-t egy robbanóanyag típust amivel rengeteget pusztítottak sikerrel eze ka rohadékok... béke díjat --- egyébként még azt is lopta a nobel zsidó szarházi tolvaj valaki mástól.. szóval még ez is...
---
De az igazság az hogy mind a néma mind a ruben mind az egész agócs család is ugyanolyan szarházi apám bátyjaival együtt meg a nagyapámmal együtt mint az összes többi.
Huszti nagypapának tiszta kézben tatott felvételei voltak a legmocskosabb zsidó véráldozati szertartásokról... őt beengedték, mert benne megbíztak. Aőám bátjyai akarták hogy apám meg az ő anyja dugjanak... Amikor a ruben meg a révai rájöttek hogy az is fel van véve amikor ők nem kapcsolták be a felvevőket... akkor rádöbbentek hogy tudjuk hogy ők szóltak a többinek hogy ők veszik fel a dolgokat... és a többi. A petrovácz folyamatosan próbálta megérteni hogyan veszem fel ezeket a dolgokat és nem jött rá, mert hülye hozzá.. amit gyártott felvevő elektronikát egy rakás szar volt egyszer észre se vettük hogy mit variált bele és úgy is felvettük a dolgainkat... akkor kiakadt...
Szóval mind szarházi. Apu két bátyja a machete papa a huszti papa... apámat nem tudom... talán maradt benne valami ki tudja de szerintem meghalt megölték ezek a patkányok...
Apu emlékezett hogy az imre elérakott valamit akamerának hogy szar legyen a felvétel... úgy bukott le hogy apám is ott volt... De a pettkó elmondta hogy amikor apu lebukott hogy fel akarja venni az áldozat iszertartást akkor szólt apámnak hogy vegye fel... mit erőlködik ezzel jöjjön oda és vegye fel... apu erre azt mondta hogy hazudik... őt mindig átnézték és semmit se vihetett a közelükbe se, mert tudták hogy ő kiengedi az emebrek közé...
Hát mind hazudik mind szarházi... ez van... pusztul szép ütesmesen minden.
Apám amire a civil életemből emlékszem rá az szemét... viták italozás üvöltözés.... keserűség néha nevetés... de kb olyan volt mint anyám most... csak fejben meg néha amikor másik maszkot húzott akkor tudtam vele értelmesen beszélni.
A no para filmben a ruben ötlete volt hogy beragasszák a szememet pillanatragasztóval hogy ne tudjam kinyitni a szememet... ezért úgy bevariáltunk neki, hogy az imre ragasztotta be az ő szemét... a faragóhoz mentőt kellett hívni úgy kikészült a gödörben... pedig ki is msázhatott volna... az apja nagy pofával mondta hogy az ő fiam simán kimászik első nap.... nagy szart ott majdnem beledöglött... a kis andika is sorban találta ki a rohadékabbnál rohadékabb szemétségeket...
A mute forgatásakor is ő volt az aki a legrohadtabb szemétségeket találta ki a lapi cimborájával együtt...
Szóval ezért nem változik semmi se.. Mert mindegyik szarházi, mert nem maradt már ember. Apám testvérai is ugyanolyan rohadékok... azért akarták felfejleszteni velem a technikát és közben engem kiszorítani, hogy ők lehessenek a császárok... azóta rám se szarnak... se a papa se a többi csak a szemétkedés ment, az imre szervezte németországban is a szemétkedést ellenem... ő volt az egyetlen aki odaküldött rám egy szarházit hogy ugasson azért hogy mennyit eszek... közben hajtottak hogy egye ksokat, de nem cska engem hanem a többit is... a huszti imre... de apám se jelent meg azóta se.. ha még él de szerintem őt megölték... bár soha nem csináltam volna ezt eddig se ha nem kaptam volna szeretetet valódi szeretetet valakitől és én úgy emlékszem tőle kaptam. VAgy valaki más belebújt a bőrébe... ki tudja. Az izmokat is én csináltam neki amikor rádobta az almát és a bicepszéről visszaütötte. Akkor lett kész. Vékony volt... az arcára se emlékszem.
A zsuzsira visszatérek egy kicsit..a kerek világosra a sanyi lányára.. mert nem sokszor találkoztunk, de érdekes módon nekem nem tűnt olyan vérengzőnek mint az apja volt... csendes volt. Azt ondta hogy ne mjelentett mindent az apjának... bár az úgyis mindig tudta hogy mi a helyzet... de az a kulcsa hogy ő állandó kapcsolatban volt vele, szinte állandóan össze voltak kapcsolódva mintha az ő füle és szeme lett volna a sanyinak... nem kellett jelentenie.
Hogy a fenébe lettem én ilyen... Ennyi szarházi között. És hogy maradtam életben eddig? Mondjuk sok értelme nem volt annak amit csináltam, mert el fog pusztulni ez az egész nagyon úgy tűnik.
Lehet hogy őt is kiszorították valahol ha még él. Beszorult valahova a bátyjai nem engedik ki onnan ő meg onnan küldi az üzeneteit és az emlékeket... nem tudom. De szerintem megölték. Nem bírta tovább és feladta. Talán valamelyik mégm indig küldi vissza ezeket... de minek? mi értelme van ennek itt? Valamelyik akarta hogy ezeket leírjam. Hogy tudja a világ. De ki és minek?
Hát egymást is kijátszották mind az biztos végül semmit se tudtam csinálni mint hogy ezeket állandóan egymás ellen játszottam... mert ember az már nem akadt egy se. Mégis időnként kaptam üzeneteket valakiktől.
Apu egyszer mondta hogy nem tudja tovább csinálni, mert mind szarházi. És legalább el kell hinnie egy pár emberről hogy legalább azok nem azok... Egyszerűen ma már nincs olyan ember aki képes lenne egy gyakorlati szempontból alaposan átgondolt pontos helyzetelemzésre és spirituális értékekre az élet legfontosabb alapértékeire épülő világnézetet és programot senki de senki nem hajlandó elfogadni és végrehajtani...
Hol vannak az emberek? VAnnak még egyáltalán?
---
Apu is össze vissza hazudozott nekem meg a papa is meg a többi is. Nincs ezek között semmi különbség az égadta világon. Apámat megölték azért nem kerül elő a többi meg olyan rohadék amilyen volt. Miután a révai lebukott - "arról mutass nekem felvételt peti amikor a jakabhegyről dumáltunk..." meg is mutattam neki... csináltam egy mixet neki leszopatta magát az egyik csajjal aki nem akart szopni... micsodaaa.. mondja ő és röhögve meséli hogy "ki kellett peckelnem a száját mert le akarta harapni a pöcsömet..." utána kicsivel később előállt azzal a történettel hogy az is az egyik szarházinak a lánya azért csinálta meg vele... szóval ennyit erről...
A sanyi abban a filmben azt adta elő hogy annak fizet aki ügyes ötletekkel áll elő hogyan lehet kibaszni a legerősebbel... én írtam fel a lyuk falára hogy no para meg ne félj miközben ők a rohadtabbnál rohadtabb szemétségeket találták ki pénzért amit a sanyi fizetett ki nekik ezért... a ruben találta ki hogy ragasztózzuk el a szemét hogy ne tudja kinyitni... mi meg apuval beszivattuk miután meg is akarták csinálni hogy ő legyen az akivel megcsinálják... a renátó azt hazudta hogy a kis kék autó az övé, miután kialkudtam valamelyiktől és azt is azért hogy valamit meg tudjak vele oldani. A faragó kitalálta hogy öljük meg... ezért ő került a pisztoly csöve elé az apja bele is lőtt a lábába a szarházinak... ő nyavajgott hogy ő simán kimászik és ki kellett hozzá hívni a metnőket mert az apja otthagyta azt gondolva hogy fasza erős gyerek és még ez után is azt hazudta hogy ő is kimászott és teát főzött meg napozott és jól érezte magát... vagy azért került oda mert megszivatta az apját is ezzel már nem emlékszem... egymást is szivatták állandóan... az andika azt mondta azért szopott le mindenkit mert úgy békén hagyták és ha nem csinálta akkor olyan büntetéseket kapott hogy nem érte meg... ráadásul a judus anyja megtanította hogya ntudja a fiúkat meghajtani amikor elélveznek meg a szexxel onnantól meg kifejezetten élvezte is a dolgot... kétségbeejtő volt a dolog viszont egy dologban megegyeztek mind.. engem mindegyik támadott akkor is. Valahogy elintézték a dolgot. Én meg segíteni akartam nekik állandóan hogy ne kínlódjanak annyit én hülye... hogy megértsék... de meg is értették amikor megnéztük a filmet a rubennel csak szartak rá... mert abból nincs pénz amit én csinálok... ennyi. A némát meg a pettkóék csinálták és egyébként amikor átbújt másik karakterekbe akkor simán beszélt... nagyon is tudatos szarházi volt az is...
Rohadt az egész úgy ahogy van. Megérett a pusztulásra. Egyébként a petrováccal is úgy volt hogy leültem vele dumálni erről a hang dologról, és közben lett egy ötletem amit ő nem értette meg teljesen de minden erejével próbált összeszedni sikertelenül... a cuccokat meg gyártotta, mert ő pénzért árulta mert ezek egyébként egymást is állandóan be akarták mocskolni hogy midnenki mocskos legyen és akkor nem lesz aki elítélje a másikat... azokat meg közösen támadták akik esetleg megőriztek valamit az emberségükből... hogy megtörjék őket megöljék vagy lerángassák őket a maguk mocskába.
Egyébként a kővágóék először azt állították hogy ők irányítják a papát majd a papáról derült ki hogy ő gyűrte maga alá őket... nem igazán értem már hogy mi ez az egész de olybá tűnik hogy mindegyik benne van. Azt tudtam hogy szar lesz, mert a pénz hit a pénz fegyver pont azok kezében van akik ezt a fegyvert ne makarják kivenni senkinek a kezéből... azaz egészen pontosan az ő kezükben van és a saját kezükből ezt kiadni önként soha nem fogják... ezért 22-es csapdája ez az egész és ezért fog beledögleni mindenki. Mind. Ez van.
---
Azt a szent páli öngyilkos sátánistát meg a vargáék csinálták valahogy... feláldozták az egyik ilyen zombijukat erre a célra. A varga még mondta is nekem akkor hogy "péter ezt te most ne vedd komolyan... csak kell a maradék sátánista vérhitű támogatása hogy tudjunk velük dolgozni..." ezt mondta. hogy ez mit jelent az ő szájából... ki tudja. Attól függ ki értelmezi.
Az agócs imre meg kiderült hogy eladta a kamerákat meg a kazettákat amiket nagy nehezen megcsináltak a megfigyelésekhez... a papa vásárolta meg tőle a két nagypapa és megfenyegették ha másnak el meri adni megölik. De így is kikerült valahova... a pettkóék kezében landolt az is...
Arra is emlékszem hogy a renátó nyíltan igyekezett gyűjteni ezeket a néphagyományokat és értékmentésnek nevezte a dolgot hogy legyen felvéve ez is... nekem amikor kérdeztem hogy mit csinál azt mondta hogy miért ügyes trükk nem?
Szóval a dolog ott bukott el amikor például a ruben is belement abba hogy az 500 líráért kitalálta hogy pillanatragasztózzuk be a szemét és a sanyi meg mindjárt szervezni is kezdte hogy ki megy el pillanatragasztóért és ki viszi oda és ki szivatja meg a gyereket és hogyan ahhoz hogy ezt meg lehessen csinálni és ők meg csinálták... persze lehet azt mondani hogy nem akarta csak a pénzt akarta begyűjteni mert így meg úgy...
és a duma hogy filmet fogatunk együtt... és lesz kaja meg szállás ingyen - nagy szart nem volt kaja nekünk kellett így megkeresni a krumplira valót... amit egyébként itthonnról vittük egy zsák kruplit tényleg... hogy legyen mit enni.. .ezek meg sézpen felzabáltak midnent... utána elmentek pizzázni a sanyi elvitte őket és röhögtek rajta hogy éhen mentük aludni... nem értettem hogy apám miért akarja ezt megcsinálni hogy ott tanítgattuk a többi gyereket amíg azok állandóan engem basztattak mindenfélével.
---
Nemsokára vége nem csinálom tovább... ne mtudom ki akarta hogy maradjak életben eddig de semmi de semmi értelme nem volt az egész kanosszajárásnak... Semmi.
---
Szóval ez a közösség az emebrek közössége csak akkor működik ha midnenki alárendeli az életét a gondolatait az érzéseit, a tudatát a tudattalanját a szeretet törvényeinek... a rabszolgattartó és fosztogató rendszer végét akarja és a szeretet társadalmát akarja megvalósítani. Aki a pénzt hajtja az nme ezen az úton jár... azaz még az is lehet csinálni úgy ha nem önmagában a pénz megszerzése a célja hanem azért gyűjti hogy a többit aki ezt megcsinálta és csinálja azok támmogatására fordítja. De ilyen meg egyszerűen nincs. Csak a nincstelen kifoszottak között van ilyen.
---
Kér zsák kumplit vittunk le olaszországba az egyiket én tettem a zsiguliba a másikat apu... a rubenék meg ellopták és megették és még el is hazudták... a sanyi bevitte őket pizzát enni a városba mi meg neyletük az éhkoppot... közben meg én tanítgattam őket verekedni... kérdeztem aput hogy mi a francot akar ezekkel... már akkor ganajtúró szarházi volt mind.
Amikor ezeket felidéztük a rubennel... akkor az imre mondta a rubenne khogy mit hazudjon... meghallottam hogy ott találják ki a dolgokat... rohadék szarházi... és apu még utána is azt akarta hogy dolgozzunk velük... kérdeztem mit akar mégm indig ezekkel ezek soha semmit se fognak nekünk megcsinálni úgy ahogy kell.. azt mondta hogy rákényszerítjük őket...
...
ja egyébként ezért kellett a petrováczot is félretetnni meg a gumist meg a vargáékat hogy egyszerre csak az egyiket támadjuk és a többi nyugiban legyen.. .csak nem értem hogy mi a szar történik akkor... ez a kiszorítós dolog meg ebben biztos hogy benne volt családtag valaki olyan akiben megbíztam hogy mellettem és a célom mellett áll.. ez száz százalék....
Leültem apám bátyjaival hogy végignézzem mit csinálnak... kiderült rájöttem hogy mit műveltek... a vonzás törvényeit használták felépítettek egy vonzó felületet, de maguk alá rendelték az embereiket nem a cél alá. Maguk alá hogy nekik dolgozzanak ne a céltunkat tartsák szem előtt... rohadék patkányok azok is... ott reménykedtek hogy "reméljük hogy a gyerek nem veszi észre..." ezt mondta az idősebbik tesó fábik machete gyöngyszem... szarházi rohadék... az is...
A huszti papa meg az imrét uszítota rám azon a munkahelyen ahol a fedett sípályát csináltuk... az imre gecizett és uszított ellenem midnenkit... miért? ott legalább lett volna egy munkahely ahol békességben tudtam volna dolgozni a pénzemért... az imre és a huszti papa intézte el hogy nekem jöjjenek ott is... "de nem nagyon cska egy kicsit..." mondta az imi...