Sunday 25 October 2015

Gemenc - Koppány sziget

A kis sátánsita város Baja és az ittmaradt ruszki-zsidó összefogás, akik igen jól érezték itt magukat hiszen biztos megélhetésük volt, van jól éltek,nek miért is aggódjanak, az ország annyira ostoba és tudat nélküli emberekből áll hogy hihetetlen könnyen félre lehet őket vezetni... szóval itt rendezték be a miért is ne Koppány szigeten az áldozati szertartásokhoz szükséges színpadot.
Valahol Paks felől érkeztek és a szomfai emlékhelynél szedték ki őket egy konténerből. Vajon a sofőr tudta hogy mit szállít? Persze hogy tudta legalább akkor kiderült számára mikor kiszedték a gyerekeket a konténerből és beirányították az ártéri erdőbe. Alig álltak a lábukon annyira éhesek és fáradtak voltak, a vizükbe kevert drog is megbéklyózta a gondolkodásukat. Több héten keresztül utaztak és volt amelyiküket itt ebből a városból "rabolták" el. Volt egy gyűjtőhely és akik részt vettek e gyermekrablásokban a minnél kevesebbet tudj alapon működtek. Többszöt keltek át a rezéti holtág vizén persze a gyerekek ezt akkor nem tudták.
---
Sokat kísérleteztem a helyes testtartás és légzésritmus és általában a helyes és jó tudatállapot fenntartásának megtanulásával. Általában a gyorsított tanulás folyamatával kísérleteztem sokat. Vizuális és audio ön-hipnózist építettem fel. Elképzeltem egy mechanikus magnót amivel felvettem a mozdulatot amikor úgy éreztem hogy most jól csinálom. Képzeletben részletesen vizualizáltam hogy bekapcsolom a felvevőgombot és a magnetofon elkezd rögzíteni, persze mindezt mozdulatsorra alkalmazva hiszen a fantázia ezzel simán megbirkózik. A dolog működött. De rádöbbentem hogy olyan részeket is rögzítek a felvétellel amiket nem szeretnék. Gyakori hiba volt hogy későn kapcsoltam ki és elkalandoztam fejben pl futás közben, nem voltam jelen a pillanatban és ilyenkor mindig előkerültek a korábban rögzített a karakteremhez tartozó álca vagy leépített félrevezető struktúrák.
Szóval át kellett állnom más megoldásra. Egyrészt fel kellett gyorsítanom a bekapcsolás folyamatát és ehhez új képi meditációt kellett felépítenem: egy digitális felvevő kellett amiben nincsenek mechanikus részek amik mozognak hanem érintésre azonnal működésbe lépnek. De ekkor arra is rádöbbentem, hogy a tudat túlságosan lassú és sokkal goyrsabb lesz a folyamat ha az egészet a tudat alá viszem azaz maga a rögzítési folyamat és az azt triggerelő helyzet is tudat alá kerülhet. Ehhez jó alaposan végiggondoltam milyen az ideális helyzet pl futásnál, milyen az ideális tudatállapot, és kitűztem ezt célul. Eleinte kellett tudatosan is figyelnem hogy legalább egy párszor tudatosan is érzékeljem és érezzem milyen a jó állapot, a legjobb állapot amikor nagyon jól megy. Ezeket pedig kielemeztem és megpróbáltam a triggereket ehhez felépíteni. Így nem kellett többé tudatosan erőlködnöm és jól összekeverni a rögzítésre való pillanatokat a haszontalan vagy helytelen pillanatokkal, mert a kapcsolás tudat alatt ment végbe.
Az egész folyamat végül is sokféleképpen megközelíthető. De általában fontos a vizuális azaz képi megközelítés gyakorlása azaz meditáció. Ha fejben el tudod képzelni a mozdulatsort akkor utána könnyebben megy a gyakorlatban is. Persze itt is lehet hibákat elkövetni, de erre való a gyakorlás.
A triggerekkel kapcsolatban egy idő után rájöttem hogy nem kelle nekem a tudatommal kapcsolgatni és keresgélni a triggereket, hiszen a tudatalattim sokkal pontosabban ki tudja választani azokat a mozdulatsorokat és a hozzá tartozó tudatállapotokat amik a legmegfelelőbbek csak kis megerősítés kell neki ehhez és egy megfelelő beállító önhipnózis. Az egészet mindig a nagy cél alá rendelve rögzítettem. Ez lehetővé tette a különböző karakterekben is a különböző szinteknek megfelelő válaszokat előhívni méghozzá hiteles, hihető módon.
---
Kezdi a középréteg is megérteni hogy bizony nem nyaralni vannak akik eltűntek, mert utána nem ugyanolyanok mint előtte, és azért kezdik észrevenni mert ők is kénytelenek voltak fejlődni, azaz megtanultak egy bizonyos szinten felébredni és a valóságot szem előtt tartani. Nos még mindig nagyon messze vannak a valóságtól, de a folyamat a tudatukban is megjelent ami innen egyre gyorsuló ütemet fog diktálni, amit már nem fognak tudni olyan könnyedén törölni a szarházi irányítók a háttérből. Persze még mindig a tömeg-tehetetlenségi nyomatáka nagy és ez rendkívül zavaró, mert tovább rombolnak a fejét vesztett de még a nymaték miatt ugyanabba az irányba tartók. Ezen változtatni kell, kemény munkával.
Egyébként sok tekintetben pl a romboló here réteg is változott, enyhült az erőszak mennyisége és a kegyetlenség is csökkent, de a perverzióikat nem engedték el csak megszelidültek egy picit. Ugyanúgy elhordják a gyerekeket a szexpartikra és emlékezettörlés után visszaengedik őket, de most már több van a "harmonikus" megközelítésből, mert úgy jobb kurvákká lesznek a gyerekek mint azokból akiket erőszakkal törnek be. Ez nyilván egy sokkal brutálisabb egylúgozást okoz, és a gyerekek akik belekerülnek sokkal erősebb függőséget fognak kialakítani, de mégis a kegyetlenség és az erőszak szintjének csökkenése pozitív változást jelent, ami a rndszer egészére kihat mivel az irányítók egyik nagy függősége a hatalom és a pénz után a nemi kielégülés hajszolása. Ezért is vált annyira fontossá a kiváló kurvák és régebben a nemi jellegű perverziókhoz edzett és arra tenyésztett gyerekek kereskedelme nem beszélve az erre a területre speciálisan kiképzett gyerekekről akiknek a feladata a kémkedés és bizonyos célpontok elérése, meggyilkolása vagy egyéb manipulációja volt, akiket másképpen nem lehetett elérni.
A felismerés hogy valaki ugyanaz-e egyre nehezebbé válik. A helyettesítők egyre jobbak és ugyanakkor a kapcsolatok egyre silányabbak, egyre felületesebbek az emberek között. A több helyen való létezés azaz a több karakterrel való "játék" alapja végülis az volt hogy ha végiggondolod hogy mennyi időt töltesz együtt valakivel, akkor rádöbbenhetsz hogy rengeteg óra megy el anélkül hogy találkoznál vele és tudnád mit csinál. A szétrombolt és természetes életkörülményeiből kimozdított családok sem töltenek el annyi időt egymással mint régen. Elég ha egy hétre levetítve napi statisztikát készítesz egy két imserősről vagy akár családtagról csak arra figyelve hogy mennyi időt töltesz el velük amikor személyesen "rálátsz" azaz látod és hallod és tapazstalod a jelenlétét és mennyi időt tölt tőled távol amikor nem tudod hogy hol van és mit csinál - annak ellenére hogy valami tudásod van erről azaz valamit mondott vagy valamit tudsz mert azt hiszed hogy itt vagy ott van. Pl a gyerek iskolában van reggel 8-tól délután háromig, négyig. De ahhoz hogy odaérjen reggel fél hétkor elmegy otthonról és hazafelé kell ugyanennyi idő amíg hazaballag a suliból. Tehát pl 6:30-tól 18:00-ig "suliban van" azaz van legális alibije. TEhát ez idő alatt simán megjelenhet máshol sőt ha mondjuk suli után felszalad a szobájába és nincs közös családi program akkor akár heteket is elsinkófálhat egy helyettesítővel akit a szülő is csak egy pár percre lát... Ez megvalósítható. Ugyanez a felnőttekkel még könnyebben megy. Hiszen "dolgozik" "kiküldetésen van" havonta csak egy hetet látjuk stb... Ma már egyre könnyebb a közösségek szétforgácsolódása miatt.
Ezért is szerette az öreg is meg én is a zenész karaktereket, különösen a jazz muzsikusét, mert a zenész sokat utazik, a jazz zenészt kevesen ismerik fel, és nagyon kevesen vannak olyanok akik átlátják hogy mit is csinál és mikor tűnik el egy két hétre, hónapra. A szinész ugyanilyen. És van sok más ilyen karakter is az utazó üzletember figurájában... De ezeket én soha nem komáltam.
---
Szóval fogynak és cserélődnek. Lindsy Stirlingnek újraforgatták az össze videóját egy másik kicsit vastagabb emberrel, valószínűleg azért hogy többen beleférjenek. A minőségcsökkenés nyilvánvalóan látható. Sajnos a régi rendszer irányítóit meg kell ölni mindet, mert nem hajlandóak változtatni. Ezt már sokszor bizonyították. És hullanak is egyébként szépen. Az alatuuk lévők ugyan folytatják, mert a memória bankok össze tudják szedni a helyettesítőknek szükséges infókat és technikákat, meg módszereket is össze tudják rakni valamilyen szinten, de ez a szint már korántsem olyan mint amikor ezt a szintetizáló tervező munkát olyasvalaki látta el aki mélyebbre és távolabbra látott mint ők. Van egy komoly hátrányuk is: a céljuk ugyanaz és ugyanazokat a módszereket használják, mert nem tudnak semmi újat kitalálni. Az elméjük egyre tompább a sok szarházi húzás visszaüt, a kamu szeretetre épülő kurvahálózat meg nem képes azt a feltöltődést biztosítani amit az én lányaim tudtak: valóban szeretni. Ez feszültséget generál a rendszerben amit kényszeresen agresszióval és újabb adag nemi kielégüléssel próbálnak megoldani. Persze ez a kör ugyanaz a kör amibe az Öreg rendszere belerohadt és amiből a megoldás felé elmozdultak, el kellett mozdulniuk ha nem akartak megdögleni benne. ugyanez történik ezekkel is.
Közben kezd felállni az új rendszer, azaz azoknak a hálózata akik megértették mit akarok mondani és megtanítani nekik. A valódi szeretetre épülő rendszer. Persze ezzel is vannak gondok.
Először is az Öreg csak olyanokat engedett a közelembe akik kellőképpen fel voltak készítve, azaz az ő emberei voltak, és feladatot hajtottak végre. Arra nem számolt az Öreg hogy én képes leszek visszahívni az emlékezetükbe hogy milyen tapasztalatsoron nyomták őket keresztül ahhoz hogy olyan állapotba kerüljenek amiben végre tudják hajtani azt amire az Öreg szánta őket. Pl a Nápó dolga az lett volna hogy megöljön engem, legalábbis  neki ezt mondta az Öreg és ki is képezte, miközben engem jobb kiképzésben részesített és az egészet azért csinálta csak hogy rákényszerítsen arra hogy megöljem a Nápót, ezzel egy olyan pszichikai helyzetbe sodorva amit az elmém manipulálására akart felhasználni azaz ennek a karakteremnek a tudatát akarta megterhelni ennek a terhével. Arra nem számított hogy a Nápó értelmesebb és én megtalálom hozzá az utat, azaz el sikerült ívni az emlékeit és sikerült megértetni vele a helyzetet. Hogy miért csinálta az Öreg azt amit tett és mi volt a szándéka. Nos onnan pl őt már nem volt olyan könnyű megvezetni - meg lehet és lehetett de már kialakult a kritikus gondolkodás és a helyzet átlátása. Ugyanígy a többiekkel is. P a csajok és a leszbikusság azaz a manipuláció a másság felé. Sokuknak gyönyörű családja van és házasságban élnek. Mert ők is megértették miért nyomták őket keresztül olyan nemi élményeken még az ált iskola előtt (!!!) amiken. Természetesen ők is "elfelejtették" mi történt hosszú időre és nem tudom hol tartanak most. Ki mire emlékszik mire nem. Jó lenne már valakivel összefutni aki képes volt hozzáférni ezekhez az emékekhez és tudnánk beszélgetni. A második harmadik szint alapján sokan "emlékeznek" de beszélni egyik sem mer és szerintem nem is hiszik el hogy mindez megtörtént. Bizonyítékok híján nehéz. Nekem vannak bizonyítékaim mégha olyanok is ami kívül nem állják meg a helyüket, de én látom őket és megtalálom őket.
Mellesleg az ajtófélfára bejelölt magasság is dátummal egyfajta időkeretet adott ugyanúgy mint az iskolai tarisznya valami időrendi keretet ad az emlékek elrendezéséhez.
Még most is igyekeznek mindent átalakítani amihez emlékeim fűződnek. Pl itt a zsilipnél azt a lemezes zárórészt csak azért takarították el mert átugráltam rajta és a gyerekek is utánoztak mindig... ezért eltakarították. Addig hozzá se nyúltak évekig itt ette a fene. Azért is csináltam. Amit el akartam takaríttatni velük azt felhasználtam valami edzésgyakorlatra mert akkor biztosan nekiestek hogy nehogy emlékezzek rá... Hogy ne tudjam visszaépíteni a dolgaimat és ne tudjam szivárogtatni továbbra is - természetesen azért hogy ők akik már tudnak, ők anyagi és hatalmi előnyt tudjanak magukénak továbbra is.
Persze az emlékezet törlése és manipulációja nem csak minket ért a legalján. Ők egymást is céba vették vele és ez volt az alapja annak a stratégiának hogy aki nem adja tovább és aki nem a legjobb tudása szerint adja tovább az megszívja. Mert ők is elfelejtik minden igyekezetük ellenére, és csak azok emlékezhetnek akik minnél több tanítványnak megtanították a legjobb tudásuk szerint a dolgokat, mert így juthat vissza hozzájuk emlékeztető formájában. Én már kaptam vissza úgy emlékeztetőt olyan tanítványtól akit nem én tanítottam hanem valamelyik tanítványom tanítványa és mégis az információ átment hibátlanul. Ez azért lehetséges, mert a valódi szeretetre épülő tudás nem vésze el és hibátlanul megőrződik - míg a lebutított hazug és hiányos (szándékoltan hiányzó lényegi részekkel) tananyagból nem lehet ősszerakni a teljes képet és nem lehet valódi fejlődést felmutatni. Ezért van az hogy a felszínen elég fényes és látványos eredményeket érnek el az ilyen irányból érkezők, de a magabiztosságuk és a csillogásuk mögött nincs valódi tartalom hamar leeresztenek mint a lufi. Ezért kell annyiszor serélgetniük őket, mert meghalnak és leengednek, elhasználódnak. Másrészt azért is cserélgetik őket mert egy rájuk épített üzlet és "rajongótábor", "klienskör" várja továbbra is a szereplést és hatalmas pénzeket mozgatnak - az üzletet nem akarják elbukni ha már annyit dolgoztak vele... és persze igyekeznek fenntartani a látszatot hogy ők a jobbak, mert lám lám ők mennyi pénzt keresnek és még mindig a pályán vannak és milyen sikeresek hmmm... :-D Még maguk is elhiszik néha a hazugságaikat...
Persze ennek az a következménye hogy a lefolyóban végzik és jön az újabb helyettesítő. Aki persze nem is emlékszik arra hogy ő nem is ő, hanem csak helyettesít. De amit nem tudnak még ma sem megoldani az a valódi képessségek hiánya. Mert akik jók voltak és meghaltak valamilyen területen, azokat nemt udják pótolni. Egyre látványosabb a hiány. És ennek nem csak látványbeli következménye van, lesz. Hanem egyszer csak kifogy alóluk a talaj.
Végül is mindenkit expozálni kell aki ebben a rejtett rendszerben létezik és aktívan szervezőként vagy akárhogyan részt vesz. Azért kell ezt tenni hogy az öregek lámpafénybe kerülve a fiatalok szeme előtt legyenek, és mozgásképtelenné tegyék őket - vagyis inkább megakadályozzák hogy észrevétlenül mozogni tudjanak. Ez ma már megoldható. Végül is egy lépést sem tudnak tenni a nélkül hogy valaki ne figyelné őket. Más kérdés hogy ki mit tesz a rendszer aggregált hatásmechanizmusához és végül milyen irányba tolja a nagy közös szekeret. Itt még komoly gondok vannak, mert a tudat szintjén még mindig a konzumidiotizmus van túlnyomásban és ennek tehetetlenségi lendülete még az aktív rongálók nélkül is viszi tovább a rothadás és végső pusztulás irányába a rendszert.
A fiatalok között sajnos kevés olyan van aki tovább jutott a nemi kielégülés és izgalom területein, s valami mélyebb megértésre szert tett volna. Persze erre gondosan ügyelnek is az iránytók és szervezők, hogy így is maradjon. Ugyanakkor egyre több fiatalon látszik a rejtett feszültség jele, ami robbanást vetít előre. Elégedetlenek és a feszültség egyre nő. Valamit mindig megtudnak, mert egyre érzékenyebbek és érzik hogy kihasználják őket. Egyre éhesebbek is lesznek és egyre többet követelnek, mert ezt a tudatalatti programot veszik át, az oly nagyra tisztelt és "menő" irányítóktól. Közben egyre többen használják őket és így egyre nagyobb a ülső nyomás is, és van akik még fejlődnek is azaz tanulnak s nem kizárt a komolyabb felismerések megtörténése sem - főleg hogy az általam kiképzettek közben folyamatosan jelen vannak és ők mindent elmagyaráznak töviről hegyire. Ennek a hatása még többszörös emlékezetvesztés után is megmarad: a legbelső én-nélküli lényegi én ugyanis emlékszik mindenre és ott érzi magát élőként és egységben az énnel.
Pontosan ezért az enyémek a legjobbak (már azok akik nem hazudtak és hallgattak el semmit előlem, mert azoknak átadtam mindent amit tudtam), mert ott a teljes őszinteség állapotában tud a legbelső én egyesülni, azonosulni a tudattalan és tudatos szintekig, és akkor történik meg a csodák valamelyike. Egyébkétn is lehet komoly fizikai teljesítményt felmutatni, de az még mindig elmarad attól amire a legőszintébb tanítványaim képesek.
Gyakorlatilag azok lettek és most is azok a legerősebbek - attól függetlenül hogy honnan kerültek oda hozzám és milyen hozzáállással, vagy előzetes felkészüléssel küldték őket - akik változni tudtak és változtatni tudtak, akik megnyíltak és megértették mit akarok elérni. Ők még ma is erősek.
---
Még egy dolog.
A legbenső lényeg szintjén (core) mindent megjegyzünk, mindenre emlékezünk.
Ezen a szinten érdemes tárolni az önmeghatározást, ami az életünk irányát megszabja. Aki ezen a szinten "eltörik" "megtörik" annak nincs visszaút többé.  Vagyis ezt nem akarom kijelenteni mert csodák történhetnek, de nekem nincs olyan tapasztalatom hogy ez megtörtént volna - pedig én a legsűrűjében forogtam. Szóval ha itt sikerül beállítanod magad, az élethosszra meghatározza a cselekedeteid irányát. Ezta  szintet kívülről nagyon nehéz manipulálni. Ezért is érdemes itt eldönteni mit akarsz. Viszont ha itt döntesz azt nehéz megváltoztatni. Tehát érdemes alaposan végiggondolni mit akarsz tenni.
A manipulátorok ezért igyekeznek ezen a szinten rögzíteni mindenkiben azt a programot amit veled végre akarnak hajtatni. nyilván a gyermekkorban beültetett programot nehezen veszi észre az alany és még nehezebben változtatja meg. Ezért az újszülöttek és a kisgyerekek az elsőrendű célpontok és a kiképzés is egyre alacsonyabb korban kezdődik.
Viszont a tudat is vissza tud hatni erre arétegre később - tehát van lehetőség a manipulációra később is. Nem mindegy hogy mit csinálunk egymással. MErt amit teszünk és amilyen alapértékek szerint viselkedünk másokkal AZ ÍRHATJA ÁT a legbelső programokat. Itt a vizualizáció sem segít már sokat, mert azon a szinten az egyéni akarat és szándék értelmezhetetlen, ezért a hatalom és pénz őrületében élők számára ez a réteg tulajdonképpen használhatatlan, mert ezek a célok ott nem értelmezhetők a miatt hogy az emberi léthez ezek nem kapcsolódnak szorosan és nem szükségesek, nem fontosak, mndössze évszázadok alatt egy réteg az emberi tudatba olyan mélyen beültette hogy sokan azt hiszik hogy fontosak. De ha megnézzük egy egyed pszichikai fejlődését akkor láthatjuk hogy egyáltalán nem fontos és ha nem teszünk rá hangsúly az egyén simán átugorja és ezek nélkül kiválóan él a természettel és önmagával egyensúlyban egy élhető életet.
Szóval a legjobbak azért a legjobbak mert ők hozzáférnek ehhez a szinthez, ami alatt mélyebben már nincs semmi, és ennek az energiáját is fel tudják használni. Tehát a szarházik rendszerében egyre magasabbra mászók is kénytelenek egy bizonyos szint felett elkezdeni foglalkozni ezzel a kérdéssel ha életben akarnak maradni.
Sokan a régi rendszer "boldog" képviselői közül ("Én már itt vagy 30 éve és még mindig nagyon remekül érzem magam...") nagyon sokan lecserélődnek és az új helyettes emlékezetébe bekötik a régi események fontosabb fonalát. Persze itt is felfedezhetőek a váltások és a logikai buktatók, meg sokszor hagynak is maguknak emlékeztetőket hogy tudják ez hanyadik verzió és hol tartanak a figurával. Itt ugye azok iránítják ezeket a cseréket akik értenek annyira az emberi pszichéhez hogy ezt fel tudják fogni és meg tudják oldani. Tehát ők az igazi irányítói a rendszer egészének. Vannak közöttük bankárcsaládok dinasztiák tagjai is.
Ezek a boldog felületi figurák - többnyire reklám szerepük is van, azaz arculat kialakító felületet képvislenek és fontos hogy konzisztens és vonzó legyen a megjelenésük a massza számára, mert így tudják fenntartani a tehetetlenségi lendületet a rendszerben, ami biztosítja a régi irányt. Hiszen ha a massza vagy egyre többen, sokan felébrednének és rálátnának hogy milyen iszonyú pusztulás megy végbe közöttük akkor nem támogatnák és nem bíznának, megrettennének és visszafordulnának a helyes irányba, vagy menekülnének egy másik irányba előlük. Ezért a látszatok fenntartása kritikus a régi rendzser irányítói számára.
Viszont egyre kevésbé tudják ezt biztosítani és egyre kevésbé fogják tudni biztosítani a jövőben. A veszteségeik egre látványosabbak. Egyszerbeszéltem egy csajjal aki már észrevette hogy a legjobb barátnője "ki lett cserélve" és nem ugyanaz, mert nem úgy viselkedik nem értik meg úgy egymást mint régen, és nem emlékszik egy csomó mindenre. A régit soha nem látta viszont. Puhatoltam hogy mit csinált vagy hogyan dolgozta fel, de ő úgy dolgozta fel hogy elfogadta az újat úgy ahogy van és a mentális önbefolyásolás módszerével eltüntette a kétségbeesését és megteremtette a "jól érzem magam" tudatállapotát. Nem háborgatta tovább azt a kérdést hogy hová lett a másik. Nyilván a másik közben le lett engedve valamelyik lefolyóban, különböző kemikáliákkal feloldva hogy nel egyen hulla és bekerült a helyére egy új jelölt hogy pótolja a hiányt, mert ha nincs test, nincs ügy, és ha nincs eltűnés akkor egyáltalán nincs ügy sem - minden megy tovább. A barátok és a család felől meg az emberek hajlamosak ilyen módon napirendre térni a "változások" felett hiszen a veszteséggel való szembenézés nehéz érzelmileg és egyébként is a bizonyítékok begyűjtése és vizsgálata is egy ilyen ügyben iszonyatos erőkifejtést jelent, még komoly szakmai csapatoknak is, nemhogy egy egyénnek. Ez a tény is fenntartja a rendszer tehetetlenségi nyomatékát.
A VALÓDI IRÁNYÍTÓK TEHÁT AZ EMBERI PSZICHÉ KIVÁLÓ ISMERŐI, AKIK SZERVEZIK A CSERÉKET ÉS KIKÉPZIK A CSEREFIGURÁKAT, AZ ÖLTÖZTETŐKET, A LOGISZIKUSOKAT, ÉS A TECHNIKÁT ÉS A FELTÉTELEKET MEGTEREMTIK A CSERÉKHEZ ÉS A FOLYAMATOS MANIPULÁCIÓHOZ.
Nyilván ehhez olyan képességek kellenek amiket az átlag nem lát és nem érzékel mert tompa. Telepatákról van szó, gondolatolvasókról távolbalátókról és egyéb olyan képességű emberekről akik messze kimagaslanak az átlag felött, viszont annyira rejtve tudnak maradni a szem elől hogy a látható szinten megjelenő legjobbaktól is rejtve maradhassanak. Magyarul a látható rendszer igazságtevői ne legyenek képesek beazonosítani őket. Ezért volt nagy érvágás pl a mosszad okkult az emberi pszichét sátánista véráldozattal manipulálni képes fejeinek levágása és manipulációja. Ugyanígy az orosz-zsidó-magyar sátánista brigád a szarvasos csoport is egyre gyengébb mert még ők sem tudják pontosan hogy kik a valódi irányítóik, pedig ők itt azzal váltak igen erős csoporttá hogy beszélni kezdtek és elfogadták egymást olyan mocskosan ahogy vannak, lófasszt szeretőstül, gyerekbaszóstul, disznóbaszósztul, vérszopóstól. Elkezdtek beszélgetni és ettől megerősödtek, de a valódi irányítók még mindig kénytelenek hazudozni hiszen sokakat megölettek a sajátjaik közül is hiszen nekik mindegy, számukra csak felhasználhatók vannak meg riválisok.
Az egész folyamatot nem is gondoltam végig teljesen, mert rádöbbentem - sokszorosan bizonyított tény a számomra hogy tényleg mindig van megoldás és mindig azok győznek akik a szeretet törvényeit maradéktalanul követni hajlandóak, és a legmélyebb rétegekig eljutottak az énükben - hogy nem szükséges. persze azért lefuttattam a leglényegesebb verziókat de nem észítettem annyira átfogó elemzést hogy mi van ha ez történik meg előbb és akkor az utúbb lesz triggerelve... Nem volt fontos. A manipulátorok számára fontos, mert ők kézben akarnak tartani mindent ahhoz hogy nyeregben maradhassanak.
Mi egy egyszerű dolgot követünk: a terészetes élet minőségét úgy hogy a környezetünkkel és önmagunkkal egyensúlyban lehessünk, a külső és belős körülményekhez alkalmazkodva, arra megfelelő módon válaszolva, betartva a természe törvényeit. megvédjük magunkat ahogy tudjuk, mert jogunk van hozzá hogy éljünk, de tiszteletben tartjuk mások jogát is amíg a mi jogainkat nem veszélyeztetik. Pl ha valaki megtámad én eldönthetem hogy védekezek-e akár halálos erővel vagy sem. Ha sokkal jobb vagyok akkor az élet tiszteletének törvénye szerint nincs jogom elvenni a másik életét. Ha ugyanakkor nem vagyok sokkal jobb és nincs más lehetőségem önmagam védelmére mint a gyilkolás akkor ahhoz is jogom van. Ezt még az emberi törvénkezés is elismeri sok helyütt különböző hozzáállással, mint az önvédelemhez való jogot.
Nyilván a visszaélések ezen a területen is megjelennek. De ez nem a "jók" útja. A szarházik mindennel visszaélnek amivel vissza lehet élni.
---