Wednesday 11 February 2015

lézer, plazma, mikrohullámú sütő

Magnetron csővek

magnetron












A mikrohullámú sütő tulajdonképpen egy plazma-kibocsátó szerkezet. Azért nevezték mikrohullámú sütőnek mert a plazmával kapcsolatos tudást igyekezek titokban tartani. Mi a plazma? Hát a gáz egy különleges állapota, amikor elektromosan vezetővé válik. S amint egy gáz vezetővé válik, mágneses teret is produkál. Ugye a vezetőben folyó áram, mágneses teret (elektromágnesesség) kelt maga körül. Nos a plazma esetében gáz halmazállapotú vezetőről beszélünk.
A gáz plazmaállapotát viszont kiválthatjuk mikrohullámmal. Ez történik a mikrohullámú sütőben. A magnetronnak a sütőtérrel ellentétes oldalán találsz két kisebb tekercset a magnetron fűtőszálainak mindkét bemenetén. Ez tükörként funkcionál - nem engedi a plazmaállapot hatását érvényesülni abba az irányba, ha nem lenne ott akkor a plazma fűtőhatása a magnetron másik oldalán is megjelenne (a mikró mellett is melegítene a kezelő gombok, tekerőktől az ajtóval ellentétes irányban).
Másrészt erősítőként is viselkedik a tekercs, mert a csillámlemezről visszaverődő elektronokat (amit a plazma bocsát ki és a két nagy körmágnes irányít és terel a sütőtérbe) visszatükrözi a sütőtér felé és újra felerősíti vagy egyensúlyban tartja az anódra vezetett nagyfeszültség függvényében.
Gyakorlatilag egy kis fúziós reaktorról van szó - de ezt nem akarják az embereknek elmondani mert akkor jajj mi lesz - kitudódik a titkuk, hogy fegyvert csináltak a levegő, mint vezető = plazma állapotából, sőt hasonlóképpen az ultrahanghoz egyéb manipulációkra is lehetőséget ad a technológia. Gondoldd csak tovább: Mi a napszél? Mi okozza a villámlást? Mi a tűz? (plazmakitörés, plazmakitörés, a levegő plazmává válása, a levegő és az égő anyag kölcsönhatása, miközben a levegő plazmaállapotot vesz fel...
És most gondoldd végig mi a lézer! Ugyanez a folyamat, csak a plazma által kibocsátott elektronnyaláb látható (vagy nem látható) fényként jelenik meg.
Tulajdonképpen a neon-cső szintén egy ugyanilyen gázcső amiben a gáz plazmaállapotot vesz fel amikor gerjeszti a gyújtó és ebben a plazmaállapotában fényt bosát ki magából mintegy melléktermékként.
A láng szép színei szintén a plazmaállapot fénykibocsátását jelzik.
 Az utóbi években elkezdték egyesek azt terjeszteni, hogy a mikrohullámú sütőben melegített étel egészségtelen. Nos a mikróban ugyanolyan plazma adja le a hőt mint amikor a gáztűzhelyen melegítjük az ételt. A háztartási mikrók ugyanakkor elég gyengék, egy kis házi tuninggal komoly fegyver, kazán, vízmelegítő, sütő készíthatő belőle - szigorúan csak olyanknak akik rendelkeznek az elektormossággal kapcsolatos ismeretekkel a biztonságos tevékenységhez.
Egyébként a katódsugárcső is ugyanezen az elven működik, a régi televíziókban, csak ott a cső nem tubus alakú hanem tölcsér és a vége lapos, az elektron-nyalábokat egy hatalmas mágnes gyorsítja és irányítja előre, az eltérítőmágnesek meg oldalra és föl-le. A lézer ugyanezen az elven alakul, csak ott meg az elektrolizált gáz által kibocsátott fényt két tükörrel egy oda-vissza pattogó térben felerősítik.
(A mikrós ügyet nem jól írtam le majd kijavítom. Sokat felejtettem, de lassan jönnek vissza az emlékeztetők.
---
Közben itt körbejártak. I sjut remembered the beginning when we talked about JFK and someone noted that he had a sister and they never looked after her. She was closed in a foster home or somthing like that in psychiactric care.
The guy who mentioned that quckly tried to step forward as if it would be something unimportant detail.
- "woww, wohww whoooo wait a second! - I interrupted the quckly talking guy (I knew he is not going to leave it. He is amazing.) - "Are you talking about the man who took resposibility for the whole nation; or rather for the whole world because he made serious action to stop nuclear war between Russia and USA by opening a backdoor channel through secret services? Are you talking about a man born in a great family who where proud to be part of a nation, who risked their lifes consciously to expose a world wide conspiracy to anslave every human being? And are you saying that this man never ever fucken visited his own sister on that home and took a shit on his own blood?"
And I turned around:
- "Most of you have great experience in profiling. What does it say to you something like that in a psyhological profile?
- "Yes. This is something major inconsistency in their profile." - said someone.
- "Exactly. This means a lot and changes a lot. This means much much more and might be that this explains that why JFK refused to thing about not to go to Dallas when Fletcher Poultry noticed him that something is going on in Dallas, it is not safe. And also it gives me the suspicion that these guys had control over the police there, the masses, the news, the hospital, they had the patsy in hand, the shooters, and finally I think that they hócontrolled even the target too."
- "What are you suggesting?"
- "I'm saying that even JFK could be mind controlled. I say that if someone like the Kennedy boys parents did not care about their doughter, why they would care about their sons? What kind of mindset you need to have to rise two sons to become a resposible heros and one doughter who you dont even have a loogók on for lifetime and you let her die alone in a carehome? I say it is much more likely that the Kennedy family belonged to the very same secret society which than klled the kennedy boys and they rised their sons for this very purpose, to fail. ... I know it sounds insane but regarding these facts we gathered it is likely. It would explain that how these secret society could have that much of control over the Kennedy boys killings. They controlled the victims. This society raised them to become a national hero and to sacrifice them - to traumatize the entire nation. This could not have been done without total control over the Kennedy boys. It is totally logical if you think it through and also insane. Tells a lot about the midset of the masterminds behind. Insane, ruthless, monolitic. And if you see the after effect of it: you have to admit, it took a huge effect for a long term on american society and mainly on the intelligence community: they broke."
- "And by the way this reminds me of Ghandi too. They used to quote Ghandi as: 'They denie you, than they argue with you, they fight you, and then you win.' But if you think of this from the side of a hidden manipulator who is able to control Ghandi and you suppose that this figure was also rised to fail - you see somthing very interesting pettern. And if you look up Ghandi's last words..."
---
Megszakadt a kommunikációs csatorna a 'magyar' kgb és a maciország között, több komoly veszteségük is volt az utóbbi hónapokban, ezért látogat ide puli terelni a birkát, felmérni a károkat és a helyzetet - persze nem egyedül jön. Az itteni horda kétkulacsos taktikája bukni látszik - hiába egy segget két lóval baszatni... vagy hogy van ez? Egy seggel az asztal alá esni két ló között? Vagy mi van. Az amcsik nem hozzák a vasakat ide mer taszáron nagyot szívtak - sokat repültek a madarak anélkül hogy amcsi ült volna bennük... hiába az éberségért meg kell dolgozni és az usa igyekszik nem felébreszteni a katonáit mély álmából... Az orosz oldal meg sokat szívott mostanában, persze csak a legtetején. A széles kiszolgálóhorda még nem látja át a dolgot, de ez itt elég rosszul néz ám ki. Magukra maradtak abbéli nagy igyekezetükben hogy engem néztek ellenségnek és saját zsebüket igyekeztek csak tömni.
--- közben sietve röppent el innen bajáról a sárga rutúúrnyik, a szarházik akik eljátszották hogy ők magyarok, együtt-egymásért-egy másért, ugye? De lesz ez még így se. Nem hagyunk semmit sem bosszulatlanul, mert egyébként soha nem állnának le - s így is elég nehéz hiszen azért álcázni kell a tettünket hiszen ha nyílt terepre megyünk ekkor előveszik a lefizetett legális csinovnyikokat, ha rejtve megyünk akkor meg letagadják a többiek előtt a bukásukat és beszivatják a következő csoportot is, mi meg csapkodjuk a legyeket. De épp ezért mindig felülről kell vágni elsősorban, mégha pont nem is ott ahol feltűnő lenne, de kemény helyen, fontos helyen mait megéreznek azonnal azok akik nekünk jöttek. De megy ez már én úgy nézem, kezdtek belejönni. Azért úgy sokkal könnyebb hogy van egy ilágos elérhető mindenki által elfogadható cél. Nincs zsákbamacska, félrebeszélés, hazudozás - mégha mindent nem is tudunk azonnal lemondani, idővel világossá válik és akkor megértitek azt is miért volt akkora csend erről vagy arról; vagy miért nem mondtam el valamit akkor, hogy később az átélt tapasztalatok után már képesek legyetek megérteni. Mert amire egyszer azt mondjátok hogy mesebeszéd azt utólag nehéz korrigálni a tagadás és a ragaszkodás miatt. Meg sok olyan dolog van, amit először meg kell tapasztalni és utána lehet róla beszélgetni. Mint pl a vadászrepülővel való közlekedés. Látszólag olyan könnyű - még egyszerűbb is vezetni mint egy autót. Csak mikor 5G-vel kell kanyarodni és közben műszereket leolvasni vagy célozni... De kezdőknek egyáltalán lélegezni sem könnyű, hiszen a tüdődet a saját testsúlyod hatszorosa néhány extrém helyzetben a tízszerese is nyomja. Ott csak ez az egy a nehéz. A többi gyerekjáték:-)